2012. január. 11. 19:27 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 11. 19:24 Kult

Beérkeztek a pályázatok a velencei biennále magyar pavilonjára

Rekordszámú pályázat érkezett a 13. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjában megvalósuló kiállításra a benyújtás határidejéig, január 6-ig.

Minden eddiginél több, összesen 12 pályamű érkezett a 2012. évi 13. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjában megvalósuló kiállításra. A pályázati prezentációk megtekintése után a zsűri legkésőbb február 15-éig hozza meg döntését arról, ki képviseli Magyarországot a világ egyik legjelentősebb építészeti seregszemléjén - idézte Gulyás Gábor nemzeti biztost, a magyar pavilon kiállításait lebonyolító Műcsarnok igazgatóját szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében az intézmény kommunikációs osztálya.

Mint a nyílt pályázat tavaly októberi kiírásakor a Műcsarnok közölte, a kiállítás megépítésének és katalógusának költségkerete 20 millió forint. Gulyás Gábor igazgató akkor azt mondta, a kiírás szövege megengedőbb, mint korábban, és kevesebb formális kritériumot tartalmaz. Újdonságnak nevezte, hogy akár a pályázó építész vagy csoport is lehet saját kiállításának kurátora, ehhez azonban rendelkeznie kell kiállítás-rendezői tapasztalatokkal.

A pályázatokat Boros Géza művészettörténész, a NEFMI művészeti főosztályának vezetője, Ferencz István építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Gulyás Gábor, Guttman Szabolcs építész, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója, Kálmán Ernő, Készman József művészettörténész, a Műcsarnok vezető kurátora és Wesselényi-Garay Andor építészkritikus, a 2010. évi Velencei Építészeti Biennále magyar kiállításának kurátora bírálja el.

Magyarország a rendszerváltás időszakában vett részt először a Velencei Építészeti Biennálén, akkor organikus építészek csoportos bemutatkozására került sor, nagy sikerrel.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.