2012. január. 08. 13:56 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 08. 13:39 Kult

Miskolci színésznő kapta a Domján Edit-díjat

A Miskolci Nemzeti Színház színművészének, Szirbik Bernadettnek ítélte oda a Domján Edit Alapítvány kuratóriuma a 2011. évi Domján Edit-díjat.

A színésznő a Portugál című darab 172. előadása előtt, szombaton vette át a díjat Szakonyi Károlytól, az alapítvány kuratóriumának elnökétől - tudatta a teátrum.

Szirbik Bernadett 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2001 és 2003 között pedig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 2003-tól a Miskolci Nemzeti Színház tagja - idézte fel Árvai Judit, a színház képviselője. A színésznő 2010 novemberében a Nádasdy Kálmán Versmondó és Sanzonverseny sanzon kategóriájának nyertese, 2011-ben pedig harmadik helyezettje lett.

A kommunikációs és marketingvezető kitért arra is, hogy Szirbik Bernadett művésznőt mindeddig elkerülte a "beskatulyázás réme". A vidéki színházi évei alatt széles palettán mozognak szerepei, és nem lehet nem odafigyelni színpadi létére. Kiváló énektudásával, a groteszk iránti fogékonyságával, komikai hajlamaival és drámai erejével egyaránt emlékezetessé teszi szerepeit. Korosztályának egyik legtehetségesebb, legígéretesebb művésze - méltatta.

Szirbik Bernadett ebben az évadban Arthur Miller Az ügynök halála című drámája és Spiró György Elsötétítés című színműve mellett a műsoron tartott előadások közül A dzsungel könyve, a Hotel Menthol, az Ármány és szerelem, az Anconai szerelmesek és a Portugál előadásaiban látható - közölte Árvai Judit.

Domján Edit Alapítvány tehetséges fiatal vidéken játszó színésznők művészetének elismerésére hozta létre ezt a művészeti díjat, amelyet évente egyszer adnak át Domján Edit születésnapjához kötődően. A díj odaítéléséről a vidéki színházak javaslatai alapján dönt a kuratórium.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.