2011. november. 10. 19:45 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 10. 19:40 Kult

Újabb négy évig él a filmes adókedvezmény Nagy-Britanniában

Meghosszabbította 2015-ig a brit kormány csütörtökön a filmes adókedvezményt, amely becslések alapján évente körülbelül 95 millió fontra (nagyjából 32 milliárd forintra) rúg.

A brit filmipar üdvözölte a döntést, amely nélkül szakértők véleménye szerint drámai zsugorodás várt volna a szigetországi filmgyártásra. Egyes becslések alapján az adókedvezménnyel Nagy-Britanniában akár 40 százalékkal is olcsóbb lehet forgatni az Egyesült Államoknál, ez pedig összességében 1,4 milliárd fontot ad évente a brit GDP-hez.

"A tavalyi év rendkívül sikeres volt a brit filmeknek otthon és külföldön egyaránt" - fogalmazott közleményében David Cameron kormányfő. "Remélem, a filmipar a kormány által biztosított adókedvezmény segítségével az elkövetkező években is tovább növekszik majd" - tette hozzá.

Az adókedvezmény rendszerének támogatását élvezve valósulhattak meg az utóbbi időszakban olyan filmek, mint Ralph Fiennes első rendezése, a Coriolanus vagy épp a kasszasikerek közül a Harry Potter és a halál ereklyéi.

A produkcióknak, ahhoz hogy részesülhessenek a kedvezményben, vállalniuk kell, hogy a filmet bemutatják Nagy-Britanniában és a költségvetés negyedét a szigetországban kell elkölteni.

Greg Dyke, a brit filmintézet feje rámutatott: a döntésnek különösen nagy jelentősége van a gazdasági-pénzügyi válság fényében.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.