Megjelent a Kiscsillag zenekar új lemeze: a tizenhárom dalt tartalmazó korong a Néniket a bácsiknak! címet kapta, és a Megadó Kiadónál látott napvilágot.
A Lovasi András (ének, gitár), Mihalik Ábel (dobok), Ózdi Rezső (basszusgitár), valamint Leskovics Gábor (Lecsó; ének, gitár) által alkotott zenekarnak ez a harmadik nagylemeze. A sort a 2006-os, tizennégy számot tartalmazó Greatest Hits Vol. 1 nyitotta, 2009-ben jelent meg a második, az Örökre szívembe zártalak című lemez.
Lovasi András az MTI-nek elmondta: az új album dalait 2010-ben kezdték írni, ám a Kispál és a Borz búcsúkoncertje miatt egy időre abbahagyták a munkát. "A 2010-es év tulajdonképpen a koncertről szólt, majd a DVD-megjelenésről és az utómunkákról" – idézte fel az énekes-dalszerző. Hozzátette, hogy a dalok jelentős része 2011 tavaszára elkészült, bár még szeptemberben is írt két teljesen új dalt.
A zenész szerint megkönnyítette a munkát, hogy mára valamennyien a Kiscsillagot tekintik a fő zenekarnak. "Persze Lecsó kivételével, aki a Pál Utcai Fiúkat is ugyanilyen fontosnak tartja" – jegyezte meg. Lovasi András szerint az új lemezen sokkal karakteresebb, kialakultabb a kétgitáros hangzás, és keményedett az előző két albumhoz képest. "Kicsit morcosabban szólunk, de ezt a közönség a koncerteken már megszokhatta. Viszont van két-három olyan dalunk is, amelyek nem annyira jellemzők a Kiscsillagra" – mondta a zenész.
A lemez legfontosabb dalának az Elég a maradék-ot tartja, olyannyira, hogy sokáig címadó dalként tartották számon. "Szerintem a legjobb szövegű dal a lemezen és megjelennek benne a nagyzenekari vonósok, ami például eddig egyáltalán nem volt jellemző ránk" – jegyezte meg. Az énekes hozzátette, azt sem bánja, ha a közönség "kispálosabbnak" tartja az új lemez néhány dalát, mivel szerinte a zenekar feloszlása után már nem kell annyira törekedniük a különbözőségre.
"Akár kispálos az a pár dal egyesek szerint, akár nem, miután meghallgathatóvá tettük az interneten, kiderült, hogy az emberek nagyon várták ezt a lemezt és az első visszajelzések szerint szeretik is" – mondta Lovasi András. A lemez megjelenését a csapat több koncerttel ünnepli: szombaton Miskolcon, november 11-én Győrött, november 12-én Tatabányán, november 17-én Dunaszerdahelyen, 18-án Szegeden, 19-én pedig Kecskeméten lépnek fel.