Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Húsz éve zenélnek, mégsem érzik, hogy elfogyott volna körülöttük a levegő, vagy ne lenne elég lendületük a folytatáshoz. A Quimby tagjait jubileumi koncertjük kapcsán kerestük fel. Varga Livius, Kiss Tibi és Mikuli Ferenc a titokgyárban - a próbateremben - beszélt húsz év esszenciájáról.
Gyorsan belakta a Quimby tizenegyedik kerületi, eldugott próbatermét. A hangszerektől, erősítőktől és technikai kellékektől zsúfolt, udvarra néző műhelyben Varga Livius, Kiss Tibi és Mikuli Ferenc vállalta, hogy otthonos légkörben, a novemberi jubileumi koncert kapcsán kitárulkozzon.
hvg.hu: November 12-én a Papp László Sportarénában koncerttel ünneplitek az együttes huszadik születésnapját. A küzdőtérre meghirdetett 3500 jegy állítólag már el is fogyott. Hogy lehet egy ilyen bulira felkészülni?
Varga Livius: Körülbelül egy éve jár ezen a koncerten az agyunk. Tavaly ilyenkor már - fejben - gyúrtunk rá, januárban megbeszéltük, hogy mi legyen a koncepció, aztán nekiálltunk megfelelő helyszínt keresni.
hvg.hu: Az Aréna jó pár évfordulós együttesnek bejött már. Ti is ezért választottátok?
V. L.: Szinte minden más helyszínnel könnyebben kiegyeztünk volna. Az alapötlet az volt, hogy keresünk egy nem szokványos helyszínt, amit egy alkalomra quimbyssé varázsolunk - azt most nem mondom el, hogyan. A West Balkánban történtek miatt viszont nagyon megszigorodtak a biztonsági szabályok, ezért gyorsan szertefoszlott az álmunk a nagy, extrém helyszínekről. Egy Petőfi Csarnok-méretű helyen jó pár koncertet kellett volna adnunk, de mi nem szülinapi koncertsorozatban gondolkodtunk, hanem egyetlen buliban.
hvg.hu: Egyéves munka, szervezés. Hosszabb, mint egy esküvő előkészületei...
V. L.: Arra is jó készülni, nem? Nyár végén, a Szigeten játszottunk utoljára itthon. Azóta a novemberi koncertre készülünk. Az ember a saját szülinapi buliját is nagyon várja, velünk sincs másként. Később már lehet, hogy alábbhagy majd a lelkesedésünk. Hetvenéves a Quimby, milyen lenne ...
hvg.hu: Ugyan mondtátok, hogy ne lessek bele a koncerten elhangzó számok listájába, de azért jó lenne tudni, milyen dalokat adtok majd elő.
Kiss Tibi: A legelső és a legutolsó lemezünkről is elhangzanak majd dalok. Nem a kronológia fontos, hanem hogy érintsük a zenekar történetének főbb állomásait muzikálisan és emocionálisan. Több mint hatvan számból szűkítettük a kört negyvenvalahányra, most 35-37-nél tartunk, de azóta is bekerült, illetve kiesett egy-egy dal. Utazás lesz ez az este, bejárva a legjellemzőbb világainkat. Megmutathatjuk, hogy nagyjából mit csináltunk az elmúlt húsz évben.
V. L.: A Quimby-korszakok hangulatait követjük.
K. T.: Kocsmaromantika, pszichedelikus, lepukkant melegítős korszak, földszagú rakkenroll.
hvg.hu: Milyen értékek és stílusok mentén indultatok, és hol tartotok most?
V. L.: Korábban Tibivel egy-egy este után hazafelé arról beszélgettünk, hogyan képzeljük a jövőt. Nem arról, hogy mit szeretnénk elérni, hanem hogy milyen hangulatokban és milyen állapotokban szeretnénk lenni. Megegyeztünk, hogy a cél minél tovább zenélni és eljutni odáig, hogy ez legyen a fő elfoglaltságunk, és meg is tudjunk élni belőle. Hogy miféle zenét játszunk? Hallgatólagos egyezséget kötöttünk, hogy folyamatosan és bátran váltunk.
K. T.: Ez attól is függ, mire vagyunk éppen rágerjedve. Kamaszként iszonyatosan szerettük az ösztönenergiákkal teli muzsikákat, mint a blues- és a punkzenék, a nyolcvanas évek undergroundját. A steril, modoros és kiszámítható popzene sosem volt a kedvencünk. A lényeg: rezegtessük meg a levegőt úgy, hogy az számunkra tetszetős legyen és zsigeri.
hvg.hu: Körülbelül hány koncertet adtatok?
V. L.: Volt olyan év, hogy százat. Egyszer megszámoltuk, és a kérdésre, hogy hány koncertet adunk egy évben, rávágtuk: nyolcvanhatot. Ma már kevesebbet játszunk.
K. T.: Ez a tanulóidőszak. Most olvasom Keith Richards könyvét, amiben elmeséli, hogy a korai években a Stonesnak gyakorlatilag néhány szünnapja volt csak, mert egyfolytában játszottak, stúdióban voltak vagy utaztak.
V. L.: Így szerez az ember színpadi és hangszeres rutint. Ha valaki gyorsabban befuttatott volna minket, hiányzott volna, hogy mindennap játsszunk, hogy egész héten, egész évben ezen kattogjunk.
hvg.hu: Adódik a kérdés: hogy bírjátok egymást?
K. T.: Egész jól. Vannak szétmenések, összeölelkezések, üvöltözések, sírások és közös röhögések. Olyan a zenekar, mint egy nagy family. Van családfenntartó, meg hülyegyerek, aki elszórja a pénzt. Ez egy furcsa, bonyolult baráti, élettársi kapcsolat.
V. L.: Vadházasságban élünk. Ágyrajárók vagyunk.
hvg.hu. Voltatok már mélyponton, amikor úgy éreztétek, hogy feloszlik a csapat, nincs tovább?
V. L.: Amikor mindenki azt gondolta, hogy vége, ennyi? Ilyen nem volt. Hál’istennek hatan vagyunk, ha valaki besokall, a másik öt alányúl.
K. T.: Az együttes hat ember kohéziója. Mint egy élőlény, úgy működik: pulzál. Előfordul, hogy valakinek a magánéletébe bekerül a „sündisznó”.
Mikuli Ferenc: Az, hogy így összeállt a zenekar, a benne lévőknek köszönhető. Nagyon jó közeg mind a munkára, mind a barátságra, mind a szórakozásra. És ez nagy szerencse.
hvg.hu: Van olyan, amire visszatekintve nem vagytok büszkék?
V. L.: Ha meghallgatom az első kazettánkat, mindig megmosolygom. Megtagadni nem akarom, szeretem, mert tudom, hogy mekkora izgalmat okozott akkoriban.
K. T.: Félremenések nélkül nem jöttek volna létre a sikeres dolgok. Ezeket nem lehet eldugni. Van, ami ciki, de nem ostorozzuk magunkat, abból is tanultunk, az is a részünk.
V. L.: Előfordult olyan, hogy a helyi koncertszervező elmondta, milyen jó kis zenei együttlétre számíthatunk, és amikor odaértünk a helyszínre, kiderült, hogy egy vurstliban, vendéglátós zenekarok között fogunk játszani. Sörrel, gyerekkel, céllövöldéből éppen elcsászkáló embereknek. Ez talán kicsit necces volt, és erre nem vagyunk különösebben büszkék. Arra viszont igen, hogy lenyomtuk a bulit és nem hisztiztünk. Meg arra is, hogy azóta nem vállalunk el bármit.
hvg.hu: Milyen emlékezetes - nagyon jó vagy éppen borzalmas - élmények jutnak eszetekbe elsőre húsz évből?
M. F.: Valami szigetes koncertélmény. Felemelő érzés volt játszani, majd utána a színpadon táncolva élvezni az utánunk következő világsztár produkcióját.
K. T.: Végre valahol ottmaradtál és zenét hallgattál.
V. L.: Nekem is egy szigetes buli jut eszembe: őrületes volt a hangulat, viszont a tetőtraverzeken lecsapódott az emberek verejtéke és esőként hullott a hangszerekre. Furcsa, ambivalens érzés volt: két kézzel tapicskoltam, mert a kongámra csöpögött az emberek leve.
M. F.: Eszement buli volt, beázott a zongora, utána légszomjunk volt, és fájt a szívünk.
K. T.: Két órát ültem ezután a zuhany alatt egy üveg borral. Emlékszem, magam elé meredtem és arra gondoltam, ilyen nincs, ez volt a pokol: mazochizmus a köbön.
V. L.: De közben őrült showt nyomtunk. Legutóbb meg egy elhagyott malomban játszottunk. Amikor elkezdtünk zúzni, a nagy hangfalak megmozgatták az épületet és a felettünk lévő deszkázatban az évek alatt összegyűlt liszt meg por lehullott: az éles fényekben olyan volt, mint a hóesés. Akkor nem tapicskoltam, gyúrtam. Kenyeret.
K. T.: Azokat a koncerteket nem szerettük, ami után megvertek a kidobóemberek. A korai, heroikus időszakban mindennel találkoztunk az éjszakában: a baseballütőtől a magnumig.
hvg.hu: Egyre kevesebben, egyre kevesebbet hajlandóak fizetni a zenéért. Ti hogyan viszonyultok az illegális zeneletöltéshez?
V. L.: Mi ebben nőttünk fel: a kezdetekkor a lemezeink esetében a másolási arány 12-20-szoros volt. Amikor mindenki, aki a lemezeladásokból élt, betojt, meg úthengerrel zúzta össze a hamis kiadványokat, kicsit mosolyogtunk.
K. T.: Nyilván az veszi meg a lemezt, aki megengedheti magának. Egyébként ők teszik lehetővé, hogy elkészüljenek a felvételek, kifizessük a hangtechnikusokat, a hátteret, a sokszorosítást - egy normális stúdió még mindig nagyon drága. De attól sem szeretnénk megfosztani a muzsikát, akiknek a lemezvásárlás nem fér bele. Nincs olyan művész, aki ezzel egyetértene. Ez nem a zene, hanem a lemezipar problémája, oldja meg az.
hvg.hu: Volt rá példa a húsz év alatt, hogy feladtátok az elveiteket egy kecsegtető ajánlat, esetleg egy lemezszerződés kedvéért?
V. L.: Inkább csak kísértések voltak. Ilyen mondjuk, amikor a kiadó azt mondja: gyerekek, írjatok slágert és nagyobb százalékot adok a haszonból. Csak nevettünk az ilyen ajánlaton.
K. T.: A direkt ajánlatokat az esetek 99 százalékában ki lehet szűrni. A legelején le se szartak minket, aztán a kilencvenes évek közepén kaptunk pár hasonló ajánlatot. A mai napig léteznek kísértések - lehet pénz, vagy egy feladat - , amiről tudjuk, hogy nem tenne jót a zenekarnak. De nem vagyunk tökéletesek, bele tudunk lépni egy-egy csapdába, amiről csak később derül ki, hogy az volt.
hvg.hu: A közönséggel milyen viszonyban vagytok? Mi a helyzet a tolakodó rajongókkal?
V. L.: Van, aki elmegy mellettünk, és diszkréten mosolyog, ezzel jelzi, hogy felismert bennünket, és van, aki aláírást kér.
K. T.: A rajongónak is különböző fajtái vannak. Életkortól, érdeklődéstő, habitustól is függ, kivel milyen a zenekar viszonya. Van frusztrált cinikus, őszinte ölelkező, és olykor tolakodó.
V. L.: Tibinek van pár ilyen rajongója. Nekem van olyan barátom, akit egy koncerten ismertem meg. Kiderült, hogy hasonló az érdeklődésünk, és ma már nyaranta evezni járok vele.
hvg. hu: Hogy képzelitek el a jövőt? Van még bennetek kraft? Mi lesz a novemberi megakoncert után?
V. L: Pihenünk. A szokásos tavaszi turnét biztos, hogy nem fogjuk mókuskerékszerűen lenyomni.
K. T.: Az elmúlt négy-öt év iszonyú sűrű volt. Év végén még lesz három kisebb bulink, de utána pár hónapig befelé fordulunk. Nem leszünk inaktívak, csak nem nagyon koncertezünk majd, az alkotásra figyelünk. Egy film is készül a zenekarról: játékfilmes és dokumentumfilmes elemekkel.
V. L.: Élethelyzetek, élethangulatok a Quimby világából. Egyszer csak elkészül. De ne kérdezd, hogy mikor. Ebben a műfajban nem szoktak határidőt kitűzni.
