Kult MTI 2011. szeptember. 19. 17:23

Orbán Viktor levelet kapott

Nyílt levélben kéri Orbán Viktor miniszterelnök segítségét négy magyar írószervezet. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör és a Magyar Írószövetség az MTI-hez is eljuttatott levélben arra hívja a figyelmet, hogy a működésükhöz biztosított 2011-es támogatásaikat még nem kapták meg.

"Az írószervezetek kiszámítható működése nélkül a magyar irodalomnak nincs jövője, írott szó nélkül pedig nincs fejlődés" - szögezték le nyílt levelükben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának X. Írótáborában, a Kovászna megyei Árkoson összegyűlt írószervezetek.

A dokumentumban kitérnek arra is, hogy a Kárpát-medencében működő magyar írószervezetek, valamint a hozzájuk kapcsolódó műhelyek, kiadók, folyóiratok "bizonytalan körülmények között, javarészt társadalmi munka formájában folytatják anyanyelvápoló, identitásőrző tevékenységüket". Felhívják a figyelmet az írószervezetek "kiszolgáltatott helyzetére", valamint arra, hogy a 2011-es évre megítélt, de eddig ki nem fizetett támogatás "még a túlélésükhöz sem elég".

Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy szervezetük esetében a működésre fordítandó kilencmillió forintos támogatást várják a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól. "Tudomásunk szerint hasonló helyzet áll fenn más művészeti ágak szervezeteinél is" - tette hozzá.

MTI / Koszticsák Szilárd

"Nem nagy összegekről van szó, főleg ha az ország költségvetése szempontjából nézzük, de az irodalmi intézményrendszer fenntartásához nélkülözhetetlen" - fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy a hatékony működéshez lényegesen nagyobb támogatásra lenne szükség. "Összetett munkát végzünk, gondot fordítunk az érdekképviseletre, az utánpótlás-nevelésre, a hagyatékok gondozására" - magyarázta, megemlítve, hogy a hiányzó kilencmillió forintot a rezsire és a bérekre fordítanák.

Az elnök kitért arra: jelenleg is napirenden van, hogy milyen konstrukcióban vehetné át a Bajza utcai székházat a Magyar Írószövetség a hatodik kerületi önkormányzattól. "A tízéves bérleti szerződés most fog lejárni, ezért különösen fontos, hogy rendezzük végre a székház sorsát. De ha megkapjuk, hogy fogjuk tudni fenntartani?" - tette fel a kérdést Szentmártoni János.

Az elnök elmondta: a miniszterelnöktől az ügyintézés felgyorsítását várják, hogy a már megítélt pénzekre ne kelljen fél-háromnegyed évig várni. "Ez most a legfontosabb, a legégetőbb kérdés. Hosszú távon pedig arra van szükség, hogy párbeszéd kezdődjön a kormány és az irodalmi érdekképviseletek között" - tette hozzá.

"Árkoson a tehetséggondozásról tanácskoztunk. Épp ezért emeljük fel a szavunkat, mert jelenleg nem tudjuk a fiatalokat biztatni, nem tudjuk őket a pályán tartani. Sok tehetséges író azért hagyja ott a pályát, mert azt látja, hogy az irodalom nem biztosít megélhetést" - fogalmazott Szentmártoni János.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.