2011. szeptember. 12. 15:25 MTI Utolsó frissítés: 2011. szeptember. 12. 15:58 Kult

Hetven évig jár majd a szerzői jogdíj az EU-ban

Az EU-tagállamok képviselői hétfőn miniszteri szinten hivatalosan jóváhagyták azt a megállapodást, amely szerint ötvenről hetven évre terjesztik ki az előadóművészek és a lemezkészítők zenei jogvédelmét.

A kiterjesztés ellen szavazott Belgium, a Cseh Köztársaság, Hollandia, Luxemburg, Románia, Svédország, Szlovákia és Szlovénia, tartózkodott Ausztria és Észtország.

A kiterjesztés indoka, hogy a zenei előadóművészeket gyakran nagyon súlyosan érinti az ötven évre korlátozott védelem. Ez azzal jár ugyanis, hogy azok, akik zenészként huszonévesen alkottak maradandót, hetven fölött, életük alkonyán hirtelen jelentős jogdíjaktól esnek el. A közös, minősített többségi álláspont szerint a jogvédelemnek lényegében a művész egész hátralevő életében ki kell tartania.

A most elfogadott rendelkezés lehetővé teszi azt is, hogy azok a művészek, akik lemezkiadókra ruházták át jogaikat, az ötven és hetven év közötti időszakra nézve – bizonyos feltételek fennállása esetén – saját jogukon élvezhessék az új szabályozás előnyeit.

A tagországoknak két éven belül kell beilleszteniük nemzeti jogrendszerükbe az új szabályokat.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 19. 20:15

George Szirtes: Károly király olvasta a verseimet, Nemes Nagy Ágnesnek mindig vittem virágot

Hamarosan fogadja III. Károly, hogy átadja neki a királyi udvar költészeti díját, de vajon kell-e cilindert viselnie? És miért nem jár pénz a díjjal? A magyar származású költő-műfordítóval a brit uralkodó versolvasási szokásairól, a költők anyagi megbecsüléséről és arról is beszélgettünk, hogy miért hagyta abba Krasznahorkai angolra fordítását.