Újra nekifutnak a Los Angeles-i Bánk bánnak
Új lappal indul a Los Angelesbe tervezett Bánk bán-produkció. A szaktárca megbízottja augusztus végén utazik az amerikai városba, hogy tárgyaljon a premierről, amely a 2012-2013-as évadban látszik reálisnak – közölte az MTI.
Elekes Botond, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának kabinetfőnöke szerdán újságíróknak azt mondta: a tárca a premierrel kapcsolatos tárgyalással Igric Györgyöt, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. ügyvezetőjét bízta meg, aki augusztus 31-én utazik Los Angelesbe.
Csak a tárgyalások után dől el, hogy a költségvetésben a produkcióra rendelkezésre álló 200 millió forintot mennyivel szükséges támogatásokból kiegészíteni. A Los Angeles-i Operaház becslése szerint a produkció teljes költsége 2,3 millió dollár (több mint 400 millió forint) lehet.
Az Erkel-opera bemutatóját eredetileg idén novemberben tartották volna a Los Angeles-i Operaházban.
A hvg.hu augusztus elején írt arról, hogy korábban egy kormányhatározat és Orbán Viktor személyes közbenjárása sem volt elég ahhoz, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma tető alá hozza a Bánk bán opera Los Angeles-i bemutatóját. Úgy tudni, a produkciót Szőcs Géza környezetében szabotálták el, de a szaktárca szerint nem történt mulasztás.