Kult MTI 2011. augusztus. 01. 12:43

Polanski-film nyitja a New York-i Filmfesztivált

Roman Polanski Carnage című filmjével nyílik szeptember végén a New York-i Filmfesztivál - a rendező távollétében.

A produkció Yasmina Reza 2009-ben Tony-díjjal elismert Le dieu du carnage (A pusztítás istene) című színműve nyomán született. Polanski a filmet idén forgatta Párizsban Jodie Foster, Kate Winslet, Christoph Waltz és John C. Reilly főszereplésével. A Carnage a rendező első filmje, amióta tavaly kiszabadult svájci házi őrizetéből. A 77 esztendős filmest nemzetközi elfogatóparancs alapján tartóztatták le. Az Egyesült Államokban 1977 óta van érvényben ellene elfogatóparancs, mert annak idején Franciaországba szökött büntetőpere ítélethirdetése előtt. Polanskit egy 13 éves lány megerőszakolásával vádolták. 

Roman Polanski
AP

A svájci kormány végül úgy döntött, hogy nem adja ki a rendezőt, és visszaengedte Franciaországba. A művész várhatóan nem utazik el a New York-i filmmustrára. A Le dieu du carnage két házaspár eldurvult találkozásáról szól, akik a gyerekeik közötti játszótéri csetepatét akarják megbeszélni. A Broadwayn bemutatott produkcióhoz hasonlóan a film ugyancsak Brooklynban játszódik, a francia darab színhelye azonban eredetileg Párizs volt. 

Mint Richard Pena, a szeptember 30. és október 16. között zajló 49. New York-i Filmfesztivál programigazgatója elmondta, Polanski 1962-ben a Kés a vízben című filmdrámájával mutatkozott be rendezőként a fesztiválon. A Carnage világpremierjét a szeptemberi Velencei Filmfesztiválon tartják.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.