Kult MTI 2011. április. 23. 17:47

2012-es olimpia: a Londoni Filharmonikusokkal veszik fel a himnuszokat

A Londoni Filharmonikus Zenekarral veszik fel a 2012-es londoni olimpián résztvevő 205 ország nemzeti himnuszát. A londoni Abbey Road Stúdióban májusban zajló felvételeket Philip Sheppard zeneszerző, karmester, csellista irányítja. A himnuszokat az érmek átadásakor, illetve az üdvözlő ceremóniákon játsszák majd - számolt be róla a BBC internetes oldala.

A Londoni Filharmonikus Zenekar tagjai hat napon át legalább ötven órát töltenek majd a himnuszok feljátszásával. De mint Sheppard elmondta: a nagy múltú stúdió atmoszférája nyilván segíteni fogja a "kreativitásukat". Sheppard már október óta készül, ez idő alatt "egységesítette" a himnuszok zenei hangzását. Az olimpián felcsendülő himnuszok ugyani nem tarthatnak tovább egy percnél, és a tömörítés - mint a zenész megjegyezte - jókora feladat volt.

Példaként kiemelte Uruguay hat és félperces himnuszát, amelyet anélkül kellett lerövidíteni, hogy azzal megsértették volna az ország érzékenységét. Uganda esetében viszont egy kilenc taktusból álló himnuszt kellett az ismétlések elkerülésével kibővíteni.