2010. október. 26. 09:13 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 26. 10:30 Kult

Magyar versenyző nyerte a hegedűsök Oscarját

Baráti Kristóf magyar hegedűs nyerte el a moszkvai Paganini verseny első díját, amelyet a "hegedűsök Oscar-díjának" is nevez a nemzetközi sajtó.

Baráti Kristóf magyar hegedűs nyerte meg a moszkvai Paganini versenyt. A versenyen eredetileg a világ minden tájáról 35 muzsikus indult, s az utolsó fordulóban hétfő este hatan mérték össze erejüket: a 31 éves magyar hegedűművész mellett egy ukrán és két-két orosz, illetve dél-koreai művész. Baráti Kristóf kedden reggel elmondta: régen nem indult versenyen, s nagyon örül az első helynek. A díjakat szerdán a verseny egyik fő szponzorának, a Beruházási Programok Alapítványának (VIP) elnöke, Makszim Viktorov adja át. 

Baráti valójában már jó ideje koncertezik a világban, Moszkvában is többször fellépett. Az orosz fővárosban 2008-ban debütált, s legközelebb a Fehér Éjszakák fesztivál keretében, decemberben lép fel. A fiatal művész szokatlan pályán jutott el idáig: szintén muzsikus szüleivel sokáig élt Venezuelában, később azonban tanulmányai folytatása céljából visszatért Magyarországra, ahol többek között Tátrai Vilmosnál és Szenthelyi Miklósnál tanult. A tanulmányait ezt követően Párizsban, Edward Wulfsonnál folytatta, aki nagy tehetségként indult és híres muzsikusokkal dolgozott, de később felhagyott ezzel a pályával és főleg a tanításnak és a hegedűkkel való foglalkozásnak szentelte magát. 

Baráti Kristóf egy korábbi felvételen                                                                     

Baráti Kristóf egy 1703-ban készült Stradivari hegedűn játszik, amelyet a chicagói Stradivari alapítvány bocsátott a rendelkezésére. Az alapítvány célja, hogy kiváló hangszereket bocsásson tehetséges fiatal és nem egészen fiatal művészek rendelkezésére úgy, hogy a kapható hangszereket megvásárolja, vagy felajánlja megvásárlásra szponzoroknak azzal a feltétellel, hogy ne gyűjteményekbe kerüljenek, hanem művészekhez. Baráti Kristóf elmondta, hogy a verseny befejeztével hamarosan Németországban, majd Brüsszelben, azt követően Chicagóban lép fel.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.