Párizs és Róma után Budapestre érkezik a nyár egyik legizgalmasabb kulturális produkciója, amelyben a cirkusz és az alternatív színház megmutatja, mire képesek közösen.
A bennfentesek és a szakemberek számára a nouveau cirque, az új cirkusz nagyon is réginek számít, hiszen a mozgalom a hetvenes években indult útjára. Bár az első új cirkuszos előadás közel tíz évvel ezelőtt érkezett el Budapestre, a stílus még mindig csak szűkebb körben ismert, igaz, ott komoly rajongótábora van.
hvg.hu: Hogyan került kapcsolatba a Francia Cirkuszakadémiával?
Schilling Árpád: Pár évvel ezelőtt Jean-Francois Marguerin, az iskola igazgatója felkért, hogy rendezzem meg a 21. osztály harmadéves vizsgaelőadását. A döntését azzal indokolta, hogy szeretnék, ha színházrendezőkkel együtt dolgozva fedezhetnék fel a diákok a cirkusz és a színház kapcsolatát. Értelmezésében a francia új cirkusz megújulásra szorul, és ebből a stagnáló helyzetből nem a táncosok, koreográfusok, hanem a színházrendezők tudnák kimozdítani a műfajt. Magam is úgy láttam, hogy a tánc világából ismert látványos koreográfiák mellett helye volna a cirkuszban a hagyományos történetmesélésnek is. Előttem George Lavaudant, az Odeon Színház egykori igazgatója dolgozott az iskolában, így nagyon megtisztelő volt ez a felkérés.
hvg.hu: Hogyan tudtak együtt dolgozni, mennyire volt más a munka, mint a színészekkel?
S. Á.: Teljesen szűzen érkeztem a cirkuszba, mindent az együtt töltött három hónap során tanultam. Előzetesen megnéztem néhány videót róluk és leültem mindegyikükkel beszélgetni. Úgy tekintettem a diákokra, mint a majdani előadásban szereplő karakterekre. A személyes történeteiket építettem bele a készülő alkotásba. Ebben az értelemben semmi különbség nem volt a hagyományos színházhoz képest. A különbség abban állt, hogy ezeknek a diákoknak saját eszközeik, állandó «játszótársaik» vannak, amelyeket be kellett építeni minden jelenetbe. Ezek szervezték a teret, a beépítésük, bontásuk kihatott az előadás ritmusára, a képzeletemet a munkaeszközeik szolgálatába kellett állítanom. Az akrobatáknak több fizikai sérülésük van, de a lelki megterhelés közel azonos, mint a színészeknél. Éppen ezért az akrobatákkal türelmesebb voltam, bár a színészekkel sem szoktam ostorral bánni. A két megközelítés az alkotótársi viszonyban találkozik. Általában igyekszem partnernek tekinteni az embereket.
hvg.hu: Mi az előadás koncepciója és honnan jön az urbanrabbits cím?
S. Á.: Az egyik srác elmesélt egy esetet egy nyúllal, amivel akkor találkozott, amikor az iskolának is otthont adó kisvárosból karikázott hazafelé a tanyára, ahol pár osztálytársával élt. Meglehetősen részeg volt azon az éjszakán. A nyulat csak akkor látta meg, amikor a bicikliúton a kerékpár lámpájának fénykörébe ért. Az állat, ahogy megérezte a fényt, futni kezdett a srác előtt. Így haladtak együtt vagy egy kilométert, majd a nyúl eltűnt a mezőn. Ez a nyúl az első városi nyúl, mondtam én, ez az állat megtanulta használni az embert. Ebben az újfajta szellemes és ravasz mutációban magára ismert az egész társaság.
hvg.hu: Milyenek a visszajelzések az előadásról az eddigiek alapján?
S. Á.: Még januárban a párizsi közönség nagyon lelkesen fogadta az előadást, mintegy 20 alkalommal megtöltötték az 500 fős sátrat. Persze ott már komoly hagyománya van a műfajnak, s a Cirkuszakadémia évi rendes megjelenése a La Villette-ben igazi esemény. A sajtó is intenzíven érdeklődött, alapos cikkek jelentek meg, melyekben levették a színházrendezői szándékot. Olaszországban három városban járt már az Urbanrabbits és – bár ott más tradíciókra épül a cirkusz – szintén érdeklődve fogadták. Most éppen Romániában jár a csapat, kíváncsian várom, milyen állapotban érkeznek hozzánk. Nagyon kemény munka ez, s immár két hónapja úton vannak. De roppant izgatottan készülnek a Nagycirkuszbeli fellépésre, mert ritkán nyílik alkalmuk ilyen helyen játszani.