Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
2010. január. 29. 12:15
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2010. január. 29. 14:35
Kult
J. D. Salinger különös remetesége
Remeteéletet élt több évtizeden át a Zabhegyező szerzője, Jerome David Salinger, aki még barátai, szerelmei előtt is titkolózott, és 1965 óta nem volt hajlandó publikálni. Halála kapcsán felidézzük a HVG 2004-es cikkét.
Bár az amerikai írónak 1965 óta nem jelent meg új írása, közönsége nem feledkezett meg róla: az először 1951-ben kiadott Zabhegyezőből évente 200-250 ezer példányt adtak el az Egyesült Államokban. Végleges visszavonulása, bár nem előzmények nélkül történt, mégis meglepetést keltett, hiszen amikor a Magasabbra a tetőt, ácsok! és Seymour: Bemutatás című kisregényeit 1963-ban kötetbe foglalta, olvasóinak szóló ajánlásában még azt ígérte, folytatja a képzeletében teremtődött Glass család históriáját. Nem ez történt. Amennyire életrajzíróiról tudni lehet, egyszerűen berágott a kritikusokra, és elhallgatott.
Pedig a chicagói zsidó élelmiszer-kereskedő Sol Salinger és a skót-ír katolikus Marie Jillich házasságából 1919. január 1-jén született Jerome David fiatal éveiben még minden porcikájával elismerésre vágyott. Első novelláinak megjelenése óta arról álmodozott, hogy a kortárs írók legjobbjait magához vonzó művészeti folyóiratban, a The New Yorkerben fog publikálni, s kezdeti sikerei után valóban csak ott volt hajlandó megjelentetni írásait.
Az 1940-es években még Hollywood is megkísértette, amikor belehabarodott a 16 éves Oona O’Neillbe, a híres drámaíró, Eugene O’Neill kamasz lányába. Csakhogy Oonának Charlie Chaplin is udvarolni kezdett, s nem is eredménytelenül. A kikosarazásába belenyugodni képtelen Salinger azt tervezte, követi a lányt Hollywoodba. A költözés anyagi alapját azzal vélte előteremteni, hogy valamelyik stúdiónak eladja a Varioni testvérek című, épp akkor publikált - s azóta az életműből kitagadott - novelláját. E tervből semmi sem lett, Oona pedig hozzáment Chaplinhez. De nem csak ez volt Salinger számára kudarc. Az is rosszul sült el, amikor 1950-ben a Ficánka bácsi Connecticutban című elbeszélésének jogait Samuel Goldwyn megvásárolta. A filmstúdió ugyanis a novellát átkeresztelte Bolondos szívemre, sztoriját pedig szappanopera-történetté silányította. Emiatt Salinger örökre szakított Hollywooddal, a Zabhegyező filmreviteléről már tárgyalni sem volt hajlandó senkivel.
Az írói világban is hódítani akart, erre Ernest Hemingwayt szemelte ki magának. A világháborúban a normandiai partraszállástól a németországi harcokig kémelhárítóként szolgáló, ám minden szabad percét írásra fordító novellista Párizs felszabadítása után valósággal betört az akkor ott élő, már ünnepelt író szállodai otthonába, figyelmébe ajánlotta egyik elbeszélését. A lerohanást követően a két író meghitt levelezésbe kezdett. Salinger írásaiban egyébként csak itt-ott villannak fel katonai élményei. A lélektani hatás annál inkább: kritikusai a háború utáni amerikai életérzés egyik legjobb megjelenítőjének tartják. Későbbi elhallgatását többen a háborús traumára, mások magánéletének kudarcaira vezetik vissza. Tény, ami tény: az európai hadműveletek befejeződése után Salinger idegösszeomlást kapott, egy ideig a nürnbergi katonai kórházban kezelték.
A kiadóival korábban is viaskodó, ám ekkor a Zabhegyezővel már befutott Salinger egyre önfejűbb lett: nem hagyta magát fotózni, könyveit reklámozni, azok borítóján méltatásokat, életrajzi adatokat megjelentetni, s egyre rosszabbul tűrte a szöveg „kiigazítására” vonatkozó szerkesztői kéréseket is. Még ahhoz sem járult hozzá, hogy egyik novelláját, az önéletrajzi ihletésű Alpári történet Esmének, szeretettel címűt Laurence Olivier a BBC-ben dramatizálja. A New York-i nyilvánosság elől 1953-ban a New Hampshire-i Cornishba menekült, ahol egy ideig még igazi társasági életet élt, igaz, egy korosztállyal lejjebb barátkozott. Még arra is ráállt, hogy egy Shirlie Blaney nevű tizenéves leányzónak komoly interjút adjon - a helyi iskolai újság részére. „Gyermekkorom nagyon is olyan volt, mint azé a fiúé a könyvben, és nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy az embereknek ezt elmondhattam” - mondta neki a Zabhegyezőről. A becsvágyó Blaney az interjút azonnal eladta egy New Hampshire-i lapnak, megtoldotta saját benyomásaival, s a cikket szinte az egész amerikai sajtó átvette. Ezt követően Salinger soha többé nem ment fiatal barátai közé.
„Csodálatos nyugalmat jelent, hogy nem publikálok"
Magánéletébe csak elvétve engedett betekintést a médiának, s mindannyiszor az őt ért sérelmek miatt. 1974-ben egy titokzatos kiadó két kötetben terjeszteni kezdte „J. D. Salinger összes összegyűjtetlen novelláit”, anélkül hogy erre engedélyt kért volna tőle. „Lopják a történeteimet, a tulajdonomat” - fakadt ki a The New York Times november 3-ai számában. „Ezeket régen írtam, és nem állt szándékomban publikálni. Azt akartam, hogy tökéletesen természetes halált haljanak.” Salinger azt is furcsállotta, miért nem találják meg a hatóságok a kötetet John Greenberg néven jegyző szerkesztőt.
„Csodálatos nyugalmat jelent, hogy nem publikálok. Békét. Csendet. A publikálás a magánéletembe való rettenetes betolakodás. Szeretek írni. De csak magamnak és a saját kedvtelésemre” - adott mélyebb magyarázatot arra, miért háborítja fel a jogsértés. Néhány év múlva megint háboroghatott. 1986-ban Ian Hamilton (a 2001-ben elhunyt angol költő és kritikus) Salinger-életrajzra szánta rá magát, s kötetében bőségesen idézni akart az író 1939 és 1961 közötti, szerkesztőinek, barátainak vagy épp Hemingwaynek címzett leveleiből. Salinger, értesülvén a tervről, rögvest tiltakozott levelei publikálása ellen, s jogi úton el is érte az életrajz idézetmentesítését.
Zabhegyezős bűnügyek
A legerőszakosabb behatolást Salinger magánéletében egy másodvonalbéli amerikai írónő követte el, Joyce Maynard - aki 18 éves korában, 1972-1973-ban több hónapig együtt élt vele - 1999-ben megírta kapcsolatuk történetét (az Otthon a világban-t magyarul is adták). Kettejük szakításának ezer oka volt, de Salingerre igazán az jellemző, ahogyan a tini írói sikereire reagált: „Előbb-utóbb el kell gondolkoznod azon, hogy annak, amit írsz, van-e bármilyen más célja azonkívül, hogy hiúságodat legyezgesd?”
A Salinger-mítoszt mindazonáltal semmi sem táplálta jobban, mint a „zabhegyezős” bűnügyek. 1980-ban John Lennon gyilkosa, Mark David Chapman ezzel a kötettel takarta el a pisztolyát, amikor öt lövést adott le az egykori Beatle-re, majd olvasni kezdte a regényt, és úgy várta be a gyilkosság helyszínén a rendőröket. Egy agyonolvasott Zabhegyezőt találtak a rend őrei a Ronald Reagan elnök elleni merényletet megkísérlő John Hinckley táskájában is. A 21 éves színésznőt, Rebecca Schaeffert 1989-ben szállodai szobája előtt lőtte le egy elmebeteg, az ő eldobott véres inge mellett szintén a Zabhegyező hevert. Az Összeesküvés-elmélet című, 1997-es Julia Roberts-Mel Gibson thriller frusztrált főhőse pedig minden könyvesboltban kényszeresen vett egyet az ominózus kötetből.
Farkas Zoltán
Pedig a chicagói zsidó élelmiszer-kereskedő Sol Salinger és a skót-ír katolikus Marie Jillich házasságából 1919. január 1-jén született Jerome David fiatal éveiben még minden porcikájával elismerésre vágyott. Első novelláinak megjelenése óta arról álmodozott, hogy a kortárs írók legjobbjait magához vonzó művészeti folyóiratban, a The New Yorkerben fog publikálni, s kezdeti sikerei után valóban csak ott volt hajlandó megjelentetni írásait.
Az 1940-es években még Hollywood is megkísértette, amikor belehabarodott a 16 éves Oona O’Neillbe, a híres drámaíró, Eugene O’Neill kamasz lányába. Csakhogy Oonának Charlie Chaplin is udvarolni kezdett, s nem is eredménytelenül. A kikosarazásába belenyugodni képtelen Salinger azt tervezte, követi a lányt Hollywoodba. A költözés anyagi alapját azzal vélte előteremteni, hogy valamelyik stúdiónak eladja a Varioni testvérek című, épp akkor publikált - s azóta az életműből kitagadott - novelláját. E tervből semmi sem lett, Oona pedig hozzáment Chaplinhez. De nem csak ez volt Salinger számára kudarc. Az is rosszul sült el, amikor 1950-ben a Ficánka bácsi Connecticutban című elbeszélésének jogait Samuel Goldwyn megvásárolta. A filmstúdió ugyanis a novellát átkeresztelte Bolondos szívemre, sztoriját pedig szappanopera-történetté silányította. Emiatt Salinger örökre szakított Hollywooddal, a Zabhegyező filmreviteléről már tárgyalni sem volt hajlandó senkivel.
© MTI/AP |
Az írói világban is hódítani akart, erre Ernest Hemingwayt szemelte ki magának. A világháborúban a normandiai partraszállástól a németországi harcokig kémelhárítóként szolgáló, ám minden szabad percét írásra fordító novellista Párizs felszabadítása után valósággal betört az akkor ott élő, már ünnepelt író szállodai otthonába, figyelmébe ajánlotta egyik elbeszélését. A lerohanást követően a két író meghitt levelezésbe kezdett. Salinger írásaiban egyébként csak itt-ott villannak fel katonai élményei. A lélektani hatás annál inkább: kritikusai a háború utáni amerikai életérzés egyik legjobb megjelenítőjének tartják. Későbbi elhallgatását többen a háborús traumára, mások magánéletének kudarcaira vezetik vissza. Tény, ami tény: az európai hadműveletek befejeződése után Salinger idegösszeomlást kapott, egy ideig a nürnbergi katonai kórházban kezelték.
A kiadóival korábban is viaskodó, ám ekkor a Zabhegyezővel már befutott Salinger egyre önfejűbb lett: nem hagyta magát fotózni, könyveit reklámozni, azok borítóján méltatásokat, életrajzi adatokat megjelentetni, s egyre rosszabbul tűrte a szöveg „kiigazítására” vonatkozó szerkesztői kéréseket is. Még ahhoz sem járult hozzá, hogy egyik novelláját, az önéletrajzi ihletésű Alpári történet Esmének, szeretettel címűt Laurence Olivier a BBC-ben dramatizálja. A New York-i nyilvánosság elől 1953-ban a New Hampshire-i Cornishba menekült, ahol egy ideig még igazi társasági életet élt, igaz, egy korosztállyal lejjebb barátkozott. Még arra is ráállt, hogy egy Shirlie Blaney nevű tizenéves leányzónak komoly interjút adjon - a helyi iskolai újság részére. „Gyermekkorom nagyon is olyan volt, mint azé a fiúé a könyvben, és nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy az embereknek ezt elmondhattam” - mondta neki a Zabhegyezőről. A becsvágyó Blaney az interjút azonnal eladta egy New Hampshire-i lapnak, megtoldotta saját benyomásaival, s a cikket szinte az egész amerikai sajtó átvette. Ezt követően Salinger soha többé nem ment fiatal barátai közé.
„Csodálatos nyugalmat jelent, hogy nem publikálok"
Magánéletébe csak elvétve engedett betekintést a médiának, s mindannyiszor az őt ért sérelmek miatt. 1974-ben egy titokzatos kiadó két kötetben terjeszteni kezdte „J. D. Salinger összes összegyűjtetlen novelláit”, anélkül hogy erre engedélyt kért volna tőle. „Lopják a történeteimet, a tulajdonomat” - fakadt ki a The New York Times november 3-ai számában. „Ezeket régen írtam, és nem állt szándékomban publikálni. Azt akartam, hogy tökéletesen természetes halált haljanak.” Salinger azt is furcsállotta, miért nem találják meg a hatóságok a kötetet John Greenberg néven jegyző szerkesztőt.
„Csodálatos nyugalmat jelent, hogy nem publikálok. Békét. Csendet. A publikálás a magánéletembe való rettenetes betolakodás. Szeretek írni. De csak magamnak és a saját kedvtelésemre” - adott mélyebb magyarázatot arra, miért háborítja fel a jogsértés. Néhány év múlva megint háboroghatott. 1986-ban Ian Hamilton (a 2001-ben elhunyt angol költő és kritikus) Salinger-életrajzra szánta rá magát, s kötetében bőségesen idézni akart az író 1939 és 1961 közötti, szerkesztőinek, barátainak vagy épp Hemingwaynek címzett leveleiből. Salinger, értesülvén a tervről, rögvest tiltakozott levelei publikálása ellen, s jogi úton el is érte az életrajz idézetmentesítését.
Zabhegyezős bűnügyek
A legerőszakosabb behatolást Salinger magánéletében egy másodvonalbéli amerikai írónő követte el, Joyce Maynard - aki 18 éves korában, 1972-1973-ban több hónapig együtt élt vele - 1999-ben megírta kapcsolatuk történetét (az Otthon a világban-t magyarul is adták). Kettejük szakításának ezer oka volt, de Salingerre igazán az jellemző, ahogyan a tini írói sikereire reagált: „Előbb-utóbb el kell gondolkoznod azon, hogy annak, amit írsz, van-e bármilyen más célja azonkívül, hogy hiúságodat legyezgesd?”
A Salinger-mítoszt mindazonáltal semmi sem táplálta jobban, mint a „zabhegyezős” bűnügyek. 1980-ban John Lennon gyilkosa, Mark David Chapman ezzel a kötettel takarta el a pisztolyát, amikor öt lövést adott le az egykori Beatle-re, majd olvasni kezdte a regényt, és úgy várta be a gyilkosság helyszínén a rendőröket. Egy agyonolvasott Zabhegyezőt találtak a rend őrei a Ronald Reagan elnök elleni merényletet megkísérlő John Hinckley táskájában is. A 21 éves színésznőt, Rebecca Schaeffert 1989-ben szállodai szobája előtt lőtte le egy elmebeteg, az ő eldobott véres inge mellett szintén a Zabhegyező hevert. Az Összeesküvés-elmélet című, 1997-es Julia Roberts-Mel Gibson thriller frusztrált főhőse pedig minden könyvesboltban kényszeresen vett egyet az ominózus kötetből.
Farkas Zoltán
