Emlékezetes az a 2005-ös eset, amikor az MTV esti híradójából eltűntek a női műsorvezetők (Nagy Judit, Novodomszky Éva, Varga Edit kerültek el az esti kiadásból). Az ügyben az ombudsman is vizsgálódott. Akkor a köztévé így kommentált: "csak olyanok kerülhetnek szóba az esti fő kiadás műsorvezetőjeként, akik több éves televíziós hírújságírói gyakorlattal rendelkeznek, ezen belül tekintélyes riporteri múltjuk van; gyakorló hírműsor-szerkesztők." 2005 novemberében aztán igazi „hírértékű eseménnyé” válhatott, hogy a 32 éves Hegedűs Judit személyében ismét lett fő műsoridős női hírműsorvezető.

2005 volt az az év, amikor Mitnyan György, akkori XII. kerületi polgármester csak a jó lábú nőknek engedélyezte volna a miniszoknya viselését a hivatalban, és amikor fotók jelentek meg a Budapest Rádió női műsorvezetőiről, akik a kor- és szépségterror elleni tiltakozásul levetkőztek. De haladjunk sorjában!

Az MTV a nők eltűnését a fő híradóból műsorszerkezeti szempontokkal indokolta, meg azzal, hogy tapasztalt műsorkészítőket keresett, akiknek képernyős rutinjuk is van. A műsorkészítésben régóta dolgozókkal elbeszélgetve úgy tűnik, a tévés karrierutakban rejlik az ok, ha a nők között ilyet keveset talált.

Mélykuti Ilona © Stiller Ákos

"Ez abszurd volt. Többek közt azért, mert éppen Acél Anna a legjobb ebben a műfajban. A világban a híradós műsorvezetők legalább középkorúak, már megvan a hitelük, tapasztalatuk. Akkor van tekintetük, mert tudják, hogy nem az a lényeg, hogy csillog-e a szemük, hanem, hogy átmenjen az információ" – mondja Mélykuti Ilona, aki a legutóbbi időkig a Napkelte műsorvezetője volt, ma a Klub Rádiónál dolgozik és kommunikációs cégét vezeti.

Nem szokványos karrier az övé; sem az indulása, sem a mostani szünetelése. "Szinte én voltam az első szabadságharcos a Napkeltében, aki nőként kérdezői pozícióba kerülhetett. A harmincas éveimben történt, rádiós újságírói múlt után. A 168 órának dolgoztam (egykori rádióműsor - a szerk.), külsőztem A Hét-nek, aztán a Napkeltés Lukin Ágnes egyszer csak felhívott, hogy menjek műsort vezetni. Azt mondtam, én nem vagyok vízipálma - mert ott a lányok a képernyőn csak úgy ültek és mosolyogtak. De kiderült, nem erre kellek. Soha nem jött szóba sem a korom, sem a női mivoltom. Addig működött, amíg én föl nem álltam. Nem szomorkodom amiatt, hogy nem vagyok képernyőn. Csinálok mást. Csak a jelenlét miatt nem érdemes csinálni, ha húszévesek vagyunk, akkor sem. A kérdés az, van-e mit mondanunk."

Meglehet, Mélykuti tévés karrierje a kilencvenes évek hirtelen televíziós változásainak köszönhető. Mindenesetre nem tipikus, sem a képernyősök, sem a szerkesztők között. "Farkat kell növesztened ahhoz, hogy számíts valamit" - mondja egy neve elhallgatását kérő interjúalanyunk, az egyik hazai közszolgálati csatorna szerkesztője, történetesen nő. "Ha férfi attitűdöket veszel fel, talán előrejuthatsz, amúgy nem sok esélyed van".

A szóban forgó vállalatnál a honlapon végigtekintve a műsorkészítésért felelős felső szintű szakemberek között és a vállalatvezetésben sem találunk nőt. A logisztika, a lebonyolítás, az adminisztráció területén dolgoznak női vezetők is. "Középvezetői szinten akár a hír-, sport, vagy közéleti-kulturális műsorokat nézem, elvétve  bukkant fel egy-egy nő. Valami véletlen folytán, és csupán átmenetileg. A vallási műsorokról már ne is beszéljünk."

A köztévé elmúlt tizenöt évére jellemző kőkemény könyökharcot tipikusan a volt gyártásvezetők bírták a legjobban. Ők régen kezdték és kizárólag férfiak. Minthogy a műsorkészítés mindig is alapvetően pénzkérdés, szinte természetesen vezetett útjuk a gyártástól a vezetői székek felé.

A közmédiában dolgozó informátoraink szerint nőként a műsorkészítői - tehát nem képernyős - vonalon is jóval nehezebb előre jutni. Főszerkesztői szintet sem igen lehet elérni, az üvegplafon valahol ott húzódik. A nők számára e téren nem kínált jobb helyzetet az sem, amikor a közcsatornák menedzsmentjében megjelentek a kereskedelmi televízióktól jött - szintén férfi - új generációs szakemberek.

Másik interjúalanyunk, aki volt köztévés munkatárs - és amúgy férfi -  mondja: "Sokszor a szexuális megalázást jópofizásnak tekintik. Tanúja voltam egy párbeszédnek, amelyben egy munkamegbeszélés végén a női kolléga megkérdezte az egyik férfi vezetőt: tehetek még érted valamit? Azt a választ kapta: igen, le***hatsz."

Így foglalja össze a tapasztalatait:  "Ez egy abszolút férfivilág. Szorgos hangyaként számítanak csupán a nőkre. Ha egy nő olykor mégis vezető pozícióba kerül, akkor felröppen a pletyka, hogy melyik potentátnak lehet a barátnője." A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratórium elnökségének 15 tagja között 3 nő kapott helyet, a Duna TV-nél 13-3 az arány.

"A Magyar Televízió mindkét csatornájánál nők irányítják az operatív munkát, vagyis az m1 és az m2 csatorna műsorigazgató-helyettesi pozícióit is hölgyek töltik be. Szintén női munkatársak dolgoznak a vezetés több posztján. Köztük van a jogi vezető, humánerőforrás igazgató, a nemzetközi kapcsolatok, a pénzügyi terület igazgatója, a marketing és kutatási vezető, jogértékesítési vezető, reklámértékesítési vezető, informatikai rendszerfejlesztési vezető, székház projektvezető" - sorolja a hvg.hu-nak Borsos Roland, a köztévé sajtókapcsolati munkatársa. 

A képernyős kollégákra vonatkozó policy-ről is szól: "Szakmai meggyőződésünk, hogy nem a műsorvezetők neme, hanem tudása, tájékozottsága, tapasztalata és tehetsége a leglényegesebb." 

Az MTV stúdiója a Szósz című vetélkedőműsor felvételén. A hazai csatornákon szörfölve a nemek aránya kiegyensúlyozottnak tűnik. © Zih Zsolt / MTV

A médiavilág férfidominanciájára másutt régebben felfigyeltek. Vajda Éva - maga is gyakorló újságíró - 1997-es dolgozatában egy 1986-ban készített felmérés eredményeit ismertette; ennek keretében 46 országban vették nagyítólencse alá a nők médiában betöltött szerepét. A felmérés azt találta, hogy „a nők szinte teljes mértékben hiányoztak a felső vezetésből, alacsonyabb szinten pedig a kevésbé jól fizető, kisegítő munkákat kapják meg”.

Mit mutatnak a hazai képernyők? A magát a "nemzet televíziójaként" aposztrofáló Duna Televízió honlapján a műsorvezetők, azaz a csatorna arcainak bemutatásánál női többséget találunk. A közcsatorna vezetését megkérdeztük a képernyősökkel kapcsolatos policy-ről.

Mint írják, a fő szempont az alkalmasság, kortól és nemtől függetlenül. "Az elsődleges cél, hogy a csatorna segítse a kulturális értelemben vett nemzet összetartozását, ezért nem kíván a kereskedelmi csatornákhoz hasonlóan percsztárokat gyártani" - közli a Duna TV. A harminc képernyős átlagéletkora kerekítve 38 év, 57 százalékuk nő (17 fő). A 40 év feletti nők száma 4 (ez 24 százalékot jelent). Szöllősi Györgyi az MTV-től igazolt a Duna Televízióhoz 2005 végén, Varga Edit médiás múlttal érkezett, akár az ugyancsak a Közbeszédet vezető Tóth Kriszta, aki a Hír TV-ből ment át négy évvel ezelőtt. Kalocsai Andrea pedig indulása óta a csatorna egyik legmeghatározóbb arca.

A hazai csatornákon szörfölve a nemek aránya kiegyensúlyozottnak tűnik, ám a nők között elvétve találunk csak negyven fölöttit, az ötvenes és afölötti korosztály pedig egyszerűen nincs jelen. Nem mindenütt van ez így. Tóth Vali, Londonban élő magyar újságíró egyik összeállításából idézünk. A BBC közkedveltségének egyik okát abban látja, hogy „az intézmény munkatársaiban és képernyős személyiségeiben az egész ország magára ismerhet, korra, nemre, fajra való tekintet nélkül”. Mint 2002-es cikkében írja: „Az egyik legnépszerűbb hírműsorvezető Anna Ford, aki ma 58 éves, és évtizedek óta tőle hallják a nézők déli egy órakor vagy este hatkor, hogy mi újság a nagyvilágban. (...) Moira Stewart (1959; a szerk.), az első fekete hírolvasó műsorvezető, akinek magánéletéről alig tudni valamit, ám puszta jelenlétével reményt ad a különböző etnikai kisebbségek képviselőinek, (…). Kirsty Wark (1955; a szerk.), aki az egyik legnívósabb aktuális háttérműsor, a Newsnight állandó csapatának tagja. (…) Az éjjel negyed tizenkettőkor végződő műsor után hálókocsira száll, és siet vissza a családjához a skót fővárosba."

Mélykuti Ilona évekkel ezelőtti emlékét idézi fel: ”Még nem voltunk EU-tagok, amikor Franciaországban az EP-választásokon megfigyelőként jelen voltam. Lyonban néztem az esti tévéadást. A riporterek között ott volt egy szabályos nagymama. Idős, ősz hajú, kontyos, sminkeletlen, amilyen egy klasszikus nagymama. Senki nem akadt fenn azon, hogy egy hetvenéves ember az egyik kérdező a háromból.”

Szily Nóra © Stiller Ákos

„Az érett nőknek ma a reklámipar leghatékonyabb ígérete, hogy ’adok neked egy olyan terméket, amitől nem látszik, hány éves vagy’. Olyan üzenet nincs, hogy vállald, aki vagy” – mondja Szily Nóra televíziós műsorvezető-riporter, aki jelenleg talk show-t vezet a Reflektor TV-ben. Emlékezetes volt főszereplése abban a kampányban, amelyben a Budapest Rádió munkatársnői – civilek, akik nem fotómodellek akartak lenni – kendőzetlenül mutatták meg magukat, éppen, mert elegük volt az "öngyötrésből és önmarcangolásból, elég az óriásplakátok által közvetített hamis sziluettek és retusált álnők hatalmából".

„Elég volt a szépségfasizmusból” – mondja több év távlatából. Az akció folytatása aztán már a Dove céggel karöltve valósult meg. A Kampány a valódi szépségért folyamatában Szily Nóra is részt vett, s így jelent meg interjúkötete is (Ők, a nők), amelyben szépség, kor és média kérdései rendre előkerülnek. A fent említett Acél Anna is a kérdezettek között volt. "Érdekes volt, hogy amikor az interjúkötetem számára vele is beszélgetést készítettem, nem volt hajlandó megemlíteni a korát. Azt mondta, ne haragudj, de ezt a számot nem mondom ki, mert még valakinek eszébe jut, hogy mit keresek még a képernyőn."

"Tény, hogy a tévés tipizálásban az okos riporter igen gyakran férfi, a sima hírolvasó pedig csinos, fiatal nő. Ez nem szerencsés, de én mégsem hiszek abban, hogy minden korcsoportnak feltétlenül viszont kell látnia magát a képernyőn" – mondja Pálfi Norbert reklámszakember.

"Közkeletű félreértés, hogy a célcsoportot csak az képes megszólítani, aki ugyanabba a csoportba tartozik. A reklámiparban nem is így gondolkodnak erről" – szögezi le. Szerinte éppen ezért a kereskedelmi tévézés bűvszámait, a 18-49-et is újra kellene értelmezni. "Nyugodtan kicserélhető volna a 18-49 arra, hogy 'felnőtt'. Részben azért, mert a délutáni szappanoperában hiába szerepelnek 20 évesek, főként nem ők fogják nézni. Másrészt mert a  korcsoporthatárok a valóságban is összemosódnak, lényegében 30-tól akár 70-ig élhetsz és fogyaszthatsz azonos módon. A televízióban pedig kifejezetten mentális életkorok vannak. Egy televíziós arc 'életkorát' nagymértékben alakítja a műsor, illetve műsorsáv, amelyben szerepel. Egy reggeli csevegős műsorhoz nem szükséges ötvenéves műsorvezető, nem is ezt várja el a néző."    

A Reggel című műsorban a kilencvenes évek elején indult Szily Nóra a kampány óta némileg új szerepbe került. Esélyegyenlőségi konferenciákra hívják és megtalálják őt azok a történetek, amelyek az életkori diszkriminációhoz kötődnek. Legutóbb a Nincs esélyünk?! című konferencián tartott előadást a hazai média nőképéről.  

"Egy kereskedelmi tévés kolleganőm megkapta ezt a mondatot a főnökeitől: tudjuk a korodat, de nem promózzuk! Beszélnek olyan tévécsatornáról is, ahol belső utasítás volt, hogy a talk show-ban a közönség soraiban se üljön negyvennél idősebb ember. Amikor vendégnek hívtak a köztévébe, megkérdeztem, miért engem. Azt mondták, azért, mert te 'megcsinálod' a műsort. Mondtam, ez vicces, de akkor miért vendég vagyok, miért nem én vezetem a műsort? Azt a választ kaptam: nem tudjuk, hogyan lehetne meggyőzni a tévé vezetését, hogy egy 40-es nő is lehet vonzó.  

A példák ellenére azt hiszem, ebben az attitűdben beáll majd egy változás. Méghozzá azzal a generációval, amelyik idehaza a kereskedelmi tévézést elkezdte. Lassan belépnek a negyvenes éveikbe. És nem hinném, hogy az első kertévés nemzedék azt tervezné, hogy elhagyja a képernyőt.”

Szily Nóra szerint a tévés gyorsfogyasztás, a műsorok és emberek sietős elhasználása lassan lecseng. „A kérdés csak az, hogy nekünk ebből mi adatik. A fiaim azt hallják tőlem, hogy szeretni kell, amit csinálunk. Azt látják, hogy nincs panasz a munkámra, szenvedéllyel és jól csinálom, és közben mégis szoronganom kell és folyamatosan át kell élnem a kiszolgáltatottságot.”

Egy névtelenséget kérő MTV-s munkatárs úgy látja, a kilencvenes évek elején, még a köztévében indult női műsorvezető generáció szerepvesztésbe került. "Berobbantak abba az űrbe, ami a monolitikus, régi televíziózás után támadt. Fiatalok voltak, lazábbak, cserfesebbek; jókor voltak jó helyen. Ne feledjük, akkor még egy tévé volt, és ők azonnal sztárhelyzetbe kerültek. De nem emlékszem, hogy az idő múlásával és a kereskedelmi csatornák megjelenésével nagyon megújultak volna. Pedig közben alapvetően megváltozott a világ, a klasszikus műsorvezetői szerepfelfogás már kevés. Az idősebb televíziós nők pedig azért most is ott vannak. Berecz Anna vagy Incze Zsuzsa a sztárság fénykörén kívül dolgozik, de megtalálta a helyét. A mai napig fontos műsorokat csinálnak."

A hazai médiában több olyan televíziós személyiség is van, aki újságírói múlttal a háta mögött vállalkozóként lépett a színtérre, menedzsmenttel, pénzzel, és megcsinálta a maga műsorait. Friderikusz Sándor, Kepes András, Frei Tamás, Hajdú Péter mindenképpen ide sorolható. Nőket nem találunk ezen a pályán. Nem volt üzleti érzékük (azaz nem tudták "összetolni" a műsoraik anyagi hátországát), vagy nem került harmóniába a magánemberi és a produceri lét kétfélesége? Talán csak Stahl Judit a kivétel, de ő olyan területen építette fel imázsát, amit a közfelfogás amúgy is "nőiesnek" ítél. A többiek, ahogy egyik riportalanyunk megfogalmazta, jobbára a „kiló hús per forint” árfolyamról tárgyalnak a televíziók emberpiacán.

Nők a pult mögött

Az elektronikus média világa nehezen választható el a hagyományos és az online sajtóétól. Többnyire az írott sajtóban dolgozó, vegyes életkorú nőkkel foglalkozik az a tanulmány, amelyből alább idézünk. Korábbi kutatásokra is hivatkozik, illetve tartalmaz interjúrészleteket is - a megszólalók monogramjával. (Győr Ágnes: A Lois Lane perspektíva /ELTE, 2009/) "Miközben alap újságírói szinten a nemek aránya 50-50 százalék, minél feljebb vizsgáljuk, annál kisebb a nők aránya a vezetőség körében. (...) itt plafonok vannak. Nyilván médiumonként más, hogy meddig lehet eljutni. (...) A politikai napilapoknál túlnyomó többségben férfi főszerkesztők vannak. A főszerkesztők többsége az online médiában is férfi. Rovatvezető szinten jöhetnek be a nők. Ennyi." (Sz.A., nyomtatott médiában dolgozó újságírónő) "Mind a három helyen, ahol dolgoztam (Origo, TV2 Tények, Népszabadság) alapszinten ugyanannyi nő volt, mint férfi. (…) aztán a szerkesztők közt, pláne felelős szerkesztők vagy főszerkesztők közt már csak mutatóban látsz, elvétve nőket." (M. D., újságírónő) "A tévében az összes operatőr és technikus férfi, így amikor elmész forgatni, gyakorlatilag két pasival vagy összezárva egész nap, ráadásul te vagy a főnök. Na, ezt [a fiúk] nagyon rosszul viselik. Ilyenkor muszáj humorral, kedvességgel, vagy akár flörtöléssel megpróbálni megtalálni a közös hangot." (M. D.) "A szerkesztőnek itt kell lennie, akármi van, míg ki nem megy az oldal. Én ezért sem lehetek szerkesztő soha. Amikor megszültem az első gyermekemet, minden más irányú álmomat, ha voltak azzal kapcsolatban, hogy én egyszer főnök leszek, el kellett határozatlan időre tolnom, míg nagyobbak nem lesznek." (Sz. A.) "Nem csak az a stressz, hogy elviseld a munka miatti nyomást, hanem hogy meg tudd tartani a munkahelyedet. 42 évesen három gyerekkel esélyed sincs, hogy máshol el tudj helyezkedni. Ez mindenhol így van, de a helyzet nálunk egy kicsit kiélezettebb. Az újságírói szakmában nincsen hirdetés, a piac pedig egyre szűkül. Nem mondom, hogy nem sírtam már a női mosdóban, mert ez bizony többször is előfordult, de az ember megmossa szépen az arcát, kijön és folytatja a történetet. Nem ütsz vissza, nem szólsz vissza, mert mindenki hitelből él, és ott az a nyomás, hogy bent kell maradni." (Sz. A.) A tanulmány idézi Margit Patrícia médiakutató 2002-ben megjelent A nők reprezentációja című munkáját is, amely a nők szempontjából aggasztó tendenciákról számol be a szerkesztőségek világában. "Mivel férfiak alkotják az újságírói társadalom nagyobb részét, a szerkesztőknek, főszerkesztőknek pedig szinte teljes egészét, a női kollégáknak nehéz dolguk van a beilleszkedéssel. Onnan kezdve, hogy szexuálisan molesztálják őket, kevésbé veszik őket komolyan, szerkesztőségen belül és kívül egyaránt, nehezebben tudják építeni a kapcsolati tőkéjüket, odáig, hogy működési területük a stratégiailag jelentéktelenebb témákra korlátozódik, számtalan ponton ütköznek akadályokba. (...) a megfelelési törekvésnek az eredményeként pedig gyakran végbemegy az a pszichés folyamat, melyet Margit Patrícia tanulmányában 'fiúsodásnak' nevez. 'Ez azt jelenti, hogy az újságírónők is átveszik a férfias viselkedést, öltözködést, gondolkodást. Emellett toleránsabbá válnak a szexista viselkedéssel szemben is, mert a nőiességükkel konfliktusban álló szerepre szocializálódnak'.”  Szintén idézi a szöveg az Eurostat 2004-es adatait: "európai összehasonlításban a magyar foglalkoztatott nők töltik a legtöbb időt jövedelemszerző munkával, emellett a háztartási munkák 80 százalékát akkor is a nő végzi, ha neki van magasabb presztízsű, jobban fizetett foglalkozása."