Fantasztikus, csodálatos, felejthetetlen - ezt a három szót látta a leggyakrabban a HVG tudósítója az ismét régi fényében tündöklő párizsi Grand Palais-ban megrendezett, február 2-áig látható Picasso és mesterei című kiállítás vendégkönyvében. Az általános elragadtatás aligha véletlen, a francia kulturális minisztérium égisze alatt működő állami kiállításszervező, a Nemzeti Múzeumok Egyesülése (RMN) mintegy hatvan francia és külföldi köz- és magángyűjtemény közreműködésével párját ritkító tárlatot varázsolt a Grand Palais nyugati szárnyát részben elfoglaló Galeries nationales termeibe. A kiállított több mint kétszáz festmény nagyobb része Pablo Picasso keze alól került ki, de láthatók azoknak a klasszikus elődöknek a munkái is, akiket a spanyol festő a mestereinek tekintett, és akiknek a képeit valóságos művészi kannibalizmussal tette a magáévá, megannyi újabb remekművet alkotva. A kiállítás nemcsak közvetlen előfutáraival, a francia impresszionistákkal szembesíti Picassót, hanem többek közt Tiziano, Cranach, El Greco, Rembrandt, Poussin, Velázquez, David, Goya, Zurbarán, Ingres, Delacroix, Courbet festményein keresztül is bepillantást nyerhetünk a kubizmus atyjaként tisztelt, de egyetlen stílusirányzatba valójában nehezen besorolható művész univerzumába.

Picasso örök © Yahoo!

A kiállítást nem a különböző, Picassót inspiráló iskolák alapján tagolták, hanem a klasszikus műfajok szerint: önarcképek, portrék, zsáner- és történetképek, csendéletek és aktok. Ellentétben a Picassóról kialakult mítosszal, amely a szakítás festőjeként jeleníti meg őt, a kiállítás mélyen a tradíciókba ágyazza be munkásságát. Egyesek a nagy elődök másolásával, mások a hagyományok lerombolásával vádolják, de a tárlat azt bizonyítja, hogy önmagában egyik állítás sem igaz. A két művészeti rendező, a párizsi Picasso Múzeumot igazgató Anne Baldassari és Marie-Laure Bernadac, a Louvre kortárs művészetért felelős főmunkatársa azt szerette volna bemutatni, hogyan vonta újra és újra kétségbe a festő életművének minden szakaszában saját útkeresésének korábbi eredményeit. Mottóul így akár azt a picassói aforizmát is választhatták volna, amely szerint "másokat másolni muszáj, de saját magunkat szánalmas". A kiállítás csúcspontja az utolsó terem, ahová a hangos tárlatvezetést követő látogató másfél-két óra elteltével jut el, és ahol Tiziano Vénusza a lantos fiúval, Ingres szürke Odaliszkje, Goya Meztelen Majája és Manet Olympiája együtt csodálható meg Picasso provokatív női aktjaival.

A szervezők apait-anyait beleadtak, a kiállítás 4,3 millió eurósra becsült költségvetésével minden idők egyik, ha nem a legdrágább francia képzőművészeti rendezvénye. A francia luxusipar egyik zászlóshajója, az LVMH-csoport hivatalosan meg nem erősített hírek szerint 1 millió euróval szállt be a projektbe mecénásként. Nem véletlenül, hiszen fő tulajdonosa, Bernard Arnault maga is szenvedélyes gyűjtő, aki számos műkereskedelemmel kapcsolatos érdekeltsége mellé a kilencvenes évek végén felvásárolta a világ harmadik legnagyobb aukciósházát, a Phillipset is. A Grand Palais-ban felhalmozott képek eszmei biztosítási értéke állítólag messze meghaladja a 2 milliárd eurót, de mivel a francia jogszabályok szerint maga az állam vállal garanciát a Franciaország területén kiállított különleges értékű műalkotásokért, ténylegesen csak 730 ezer euró biztosítási díjat kellett kifizetni.

A pénz persze nem minden, a legféltettebb festmények cseremegállapodásoknak köszönhetően érkeztek Párizsba. Mivel jövő tavasszal a párizsi Picasso Múzeum felújítás miatt két évre bezár, igazgatónője bátran odaígérhette a gyűjtemény legkeresettebb darabjait az együttműködő külföldi galériáknak. A londoni National Gallery jó néhány klasszikus képpel segített, ezért jövőre a mostani Picasso-tárlat saját verziójával lepheti meg a festészet kedvelőit, amihez kéttucatnyi Picasso-vásznat kap kölcsön Párizsból. Hamarosan a hamburgi Kunsthalle is megrendezheti a maga Picasso-kiállítását, miután most négy hónapra hajlandó volt megválni Manet Nanájától. Egyedül talán Velázquez Udvarhölgyei hiányoznak a Grand Palais-ből, hiszen az egyik terem tele van a Picasso-féle újrafestett változatokkal, ám azt a madridi Prado - a Guernicához hasonlóan - soha nem adja kölcsön. Érdekes viszont, hogy bár az Orsay Múzeum a Louvre-ral együtt partnerként vesz részt a Picasso-kiállítás létrehozásában, Van Gogh híres önarcképét erre a négy hónapra sem engedte át a Szajna túloldalára.

Mint az RMN szóvivője, Florence Le Moing a HVG-nek elmondta, november utolsó hetéig összesen 300 ezren nézték meg a Picasso-kiállítást, ami átlagosan napi 6 és fél ezer látogatót jelent. Számítottak a sikerre, és úgy tűnik, február elejéig valóban minden korábbi látogatottsági rekord megdől. A tárlatot azonban semmiképp sem tudják meghosszabbítani, a szervezőket kötik a kölcsönszerződésekben rögzített határidők. Nehezebb felmérni, mennyien voltak eddig kíváncsiak a Louvre-ban és az Orsay-ban párhuzamosan megrendezett két kisebb kiállításra, amelyek Delacroix Algíri nők, illetve Manet Ebéd a szabadban című remekművét mutatják be a picassói feldolgozásokkal együtt. Picasso szerelmesei mindenesetre sajnálhatják, hogy nincs mindhárom kiállításra érvényes, kedvezményes belépő.

A Picasso-kiállítás egyébként kiváló alkalmat nyújt, főleg a külföldi turistáknak, a Grand Palais újrafelfedezésére is. Az 1900-as párizsi világkiállításra épült, homlokzatán a klasszicizmus, vas és üveg tetőszerkezetén pedig az art nouveau, azaz a szecesszió jegyeit viselő palota ugyanis 1993-tól több mint egy évtizedig zárva volt a nagyközönség előtt. A hosszas huzavona és az épület védetté nyilvánítása után 2001-ben elkezdődött rekonstrukció, amelynek során a megsüllyedt alapokat is megerősítették és a kupola teljes vasszerkezetét is felújították, valójában csak az idén ért véget, az egy kilométer hosszúságú homlokzat restaurálásával. Aligha véletlen, hogy Nicolas Sarkozy francia elnök az állványerdő lebontása után a régi pompájában tündöklő, impozáns épületet választotta a francia EU-elnökség nemzetközi nyitóeseménye, a júliusban több mint negyven állam- és kormányfő részvételével megrendezett mediterrán csúcstalálkozó színhelyéül. Az épület méreteire jellemző, hogy a főhajó alatt található, egy napra már 50 ezer euróért is kibérelhető központi rendezvénytermen kívül az épületkomplexum a Galeries nationales-nak, egy természettudományi múzeumnak, egy étteremnek, a Comédie Francaise színház két próbatermének és a nemzetközi újságíróközpontnak, sőt a párizsi rendőrség egyik részlegének is otthont ad.

VIDA LÁSZLÓ / PÁRIZS