2008. július. 16. 18:27
MTI
Utolsó frissítés: 2008. július. 17. 11:52
Kult
Elhunyt Dénes József, az Európa Kiadó egykori gitárosa
Életének 51. évében kedden elhunyt Dénes József, a Balaton és az Európa Kiadó egykori szólógitárosa - tudatta Maróti Dániel, a budapesti Gödör Klub programszervezője.
Dönci (balra) Víg Mihállyal a színpadon. A magyar underground egyik legfontosabb zenésze volt |
Dénes József 1957-ben született. Zenei pályafutását az Európa Kiadó zenekarban kezdte. 1987-ben Dénes József a Hit Gyülekezetének tagja lett, majd Pajor Tamás megtérése után alakított Ámen zenekarában gitározott, 1993-ig. Játszott Kamondy Imre Vad Chanson nevű zenekarában, és a Vidámpark együttesben. Néhány Neurotic-számot zeneszerzőként jegyzett.
A 90-es évek végétől kiválásáig a Balaton zenekarban, majd alakulásától 2008 februárjáig Legát Tibor Lidérc nevű formációjában játszott. 2004-ben, az uniós csatlakozás alkalmából rendezett EK-koncertsorozat meghívott fellépője volt. 2002-ben zeneszerzőként közreműködött a Várszegi Tibor rendezte Hírnökök című előadás létrehozásában, majd Oláh Lehel 2003-as Dixi-filmjének szereplője volt.
Játéka hallható az Európa Kiadó 1987-ben kiadott Popzene című albumán, s még társszerzőként jegyzi az együttes 1989-ben megjelent újabb lemeze, a Szavazz rám! dalait is. Játszott a Balaton 1996-os A fény közepe a sötétség kapujában című stúdióalbumán is, legnagyobb zenei vállalkozása azonban 2006-ban kiadott, Gémes Jánosnak (Dixie) emléket állító első és egyetlen szólóalbuma volt, amely Dönci Projekt név alatt jelent meg.