Ahol többen látták a Deltát, mint Indiana Jones-t
A világ legrangosabb szemléjének tartott cannes-i filmfesztiválon ismét egyértelművé vált a filmvilág nagy dilemmája: míg a potenciális nézőket Angelina Jolie pocakja és az Indiana Jones világpremierje érdekli, a művészek eladhatatlan munkákkal szórakoztatják egymást. A 61. fesztivál zsűrije Sean Penn vezetésével sikeresen áthidalta a paradoxont és magyar diadalnak is örülhettünk. Helyszíni tudósítás.
Időről-időre felröppen a vád, hogy az európai filmgyártás fénykorát őrző francia fesztivál elveszítette a relevanciáját, és csak a saját maga által kinevelt alkotókat tudja eltartani. Ezt némileg alátámasztja, hogy a korábbi cannes-i győztesek többségének (idén Wim Wendersnek, Steven Soderberghnek és Atom Egoyannak) csapnivaló vagy jelentéktelen munkákkal is bérelt helye van a versenyprogramban. Tavaly viszont az év tíz legjelentősebb filmje közül legalább öt Cannes-ban debütált, elég csak az Arany Pálma-győztes és Európa Filmdíjas román 4 hónap, 3 hét, 2 napra, az Oscar-fődíjas Nem vénnek való vidékre vagy a francia-amerikai koprodukcióban készült Szkafander és pillangóra gondolni. Idén kevesebb kiemelkedő, egy évig kitartó diadalmenetre esélyes film mutatkozott be Cannes-ban, de – pár kivételtől eltekintve – egyenletes, erős versenyprogramot sikerült összeállítaniuk a szervezőknek.
© AP |
Nem Che Guevara volt az egyetlen legenda a cannes-i vásznakon, hiszen Mike Tysonról (Tyson), Diego Maradonáról (Maradona by Kusturica) és Roman Polanskiról (Roman Polanski: Wanted and desired) készült dokumentumfilmek is helyet kaptak a hivatalos programban, de a legjobban várt hős kétségkívül csak Indiana Jones lehetett. Spielberg álomcsapata nem sokat kockáztatott az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága versenyen kívüli világpremierjével, hiszen két éve a Da Vinci-kód cannes-i kritikusok általi lemészárlása sem tartotta vissza a publikumot attól, hogy megrohamozza a multiplexeket. A sajtóvisszhang ezúttal inkább jóindulatúan elnéző volt, hiszen a filmes újságírók többsége is Indy kalandjain nőtt fel. Nem járt ilyen jól viszont a másik hollywoodi premier, a Nobel-díjas José Saramago Vakság című regényének filmadaptációja. A portugál író hosszú évekig ódzkodott zseniális utópiájának vászonra vitelétől; a parádés nemzetközi szereposztással megsegített, de erőtlen megfilmesítés láttán álláspontja cseppet sem meglepő – sokan egyenesen a cannes-i nyitófilmek átkáról beszélnek, Fernando Meirelles rendező maga sem tartotta a legjobb kezdésnek a Vakságot.
© AP |
Eastwood persze kiválóan alkalmas lett volna arra, hogy a nézőbarátnak távolról sem nevezhető versenyfilmek (Philippe Garrell La frontiére de l’aube-ja vagy a fülöp-szigeteki Serbis a nézhetetlenség, Charlie Kaufman Synecdoche, New Yorkja pedig az öncélúság határait súrolták a fesztivál második felében) ellenében mentse a mozi becsületét, de szolgálataira azért sem lett szükség, mert az utolsó napon érkezett egy parányi francia film, ami felforgatta az erőviszonyokat. Laurent Cantet Entre les murs (A falak között / The Class) című tablója egy párizsi külvárosi iskola életébe enged betekintést, ahol a diákok többségének nem is a francia az anyanyelve. A dokumentarista – valóban falak közé szorított – stílus nélkülözi a vizuális bravúrokat, viszont hol bájos, hol feszült jeleneteivel minden percében leköti a nézőt. Egy valós és aktuális társadalmi jelenséget dolgoz fel szenzációhajhász elemek (nincsenek drogok, fegyverek vagy bűnözés a suliban) nélkül, így bár „fontos film”, elsősorban mégis inkább szerethető és szórakoztató. Úgy tűnik tehát, hogy a tavalyi román siker (4 hónap, 3 hét, 2 nap) után idén is valóban a legjobb film nyerte az Arany Pálmát, ráadásul a házigazdák 21 éve (1987-ben A sátán árnyékában győzött) vártak erre a bravúrra.
Nem szégyenkezhetünk a magyar jelenlét miatt sem; a 2008-as volt zsinórban a negyedik év, hogy magyar film szerepelt a hivatalos programban és a második, hogy a fő-, versenyszekcióban is. Tarr Béla A londoni férfiánál lényegesen jobban szerette a cannes-i közönség idén Mundruczó Kornélt, noha a nemzetközi sajtóban sosem mulasztották el megemlíteni a kettőjük stílusa közötti állítólagos hasonlóságokat. Tarr neve egyébként producerként szerepel a Delta stáblistáján. A magyar filmszemle fődíjasát sajnos a legkisebb termekben és a lehető legszerencsétlenebb időpontban mutatták be a sajtónak: egy időben Clint Eastwood és Angelina Jolie sajtótájékoztatójával. Kevesen látták tehát, mégis elnyerte a nemzetközi filmkritikusok szervezetének, a FIPRESCI-nek a fődíját. A délutáni vörös szőnyeges gálaelőadást (a szépen megtelt, gigantikus Lumiére teremben) követően vastaps köszöntötte Mundruczót és múzsáját, Tóth Orsit, akivel 2005-ben is együtt érkeztek Cannes-ba (Johanna). A könnyes meghatottság pár órával később fergeteges ünnepléssé változott egy pazar cannes-i villa kertjében, ahol Lajkó Félix minikoncertje, hajnalig tartó táncmulatság és gyorsan elapadó barackpálinka-készlet gondoskodtak az összegyűlt szakmabeliek és meghívottak szórakoztatásáról.
Onozó Róbert / Cannes