Tiltakozók foglalják el a Kultiplexet?
A budapesti Kultiplex szórakozóhely lebontása ellen tiltakozók azt tervezik, hogy elfoglalják az épületet, amennyiben a bontást elrendelő IX. kerületi önkormányzat nem jelöl ki a művelődési ház helyén kialakítandó parknak egy másik területet.
Csak a testükön át? |
Bakács Tibor Settenkedő vezetésével, civilek, szerdai sajtótájékoztatójukon, a helyszínen bejelentették, hogy végső esetben beköltöznek az épületbe, és azt elfoglalják. Bakács szerint ugyankkor létezik megoldás, például az Erzsébet téri volt buszpályaudvar épülete, és felmerültek más helyszínek is. Szerinte a civil társadalommal ütközik össze a politikai hatalom, amely képtelen megoldani még a kicsi problémákat is. Az undergroundnak csak ez a hely maradt, mondta, majd dühében összetört egy gitárt. |
A ferencvárosi Markusovszky tér helyzete évek óta megoldatlan. A korábban állami tulajdonban álló terület idén került a ferencvárosi önkormányzat kezébe. Hivatalosan a Semmelweis Orvostudományi Egyetem volt a gazdája, ám az ott lévő parkra az elmúlt években főként a kerület költött. A fővárossal folytatott előzetes egyeztetés szerint a kerület csak úgy módosíthatta a városrendezési tervet, ha az egykori Kinizsi mozi, a jelenlegi Kultiplex Művelődési Ház helyét átsorolják közparkká. A közpark felújítását az önkormányzat már meg is kezdte.
Bár évek óta veszteséges, a Kultiplex Kft. többségi tulajdonosa, a Sziget Kft. illetékese korábban úgy nyilatkozott: ha el is kell hagyniuk a Kinizsi utcai épületet, a márkanév és a funkció nem tűnik el, s átköltöznek egy másik épületbe.