2007. június. 10. 14:48 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 10. 14:29 Kult

Igazgatóváltás a kaposvári színházban

Igazgatóváltással zárta az idei évadot a kaposvári színház társulata; vasárnap elköszönt Babarczy László, aki 29 éven át igazgatta a társulatot, helyére a városi önkormányzat által kiírt pályázat második fordulójában nyertes Znamenák István, a színház eddigi főrendezője került.

"Optimistán hagyom itt a székemet"- mondta a teátrum távozó igazgatója, aki úgy vélte: "méltán lehetünk optimisták, a kaposvári színház jövője megnyugtató". Hozzátette: örül annak, hogy a színház új vezetése nem tálcán kapta meg a pozícióját, hanem meg kellett küzdenie érte. De a küzdelemnek még nincs vége - jegyezte meg Babarczy László.

Kiemelte: a most zárult szezon egészen kivételes volt, több mint 93 ezer néző látta az előadásokat. Znamenák István, aki a kiírás szerint egy évre kapott megbízást a társulat vezetésére, azt mondta: minden erejével azon lesz, hogy a lehető legbiztonságosabban vigye tovább a társulatot azon az úton, amelyen eddig volt. "Iszonyú sokat fogtok dolgozni, és nagyon keveset fogtok keresni" - vetítette előre a következő évadra szóló kilátásokat az új igazgató, aki 16 évet töltött el eddig a kaposvári színházban.

 

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.