2007. május. 27. 15:45 MTI Utolsó frissítés: 2007. május. 27. 15:32 Kult

Tarr Béla filmje iránt nagy a kereslet

Tarr Béla a 60. Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott A londoni férfi című filmjét a forgalmazó cég, a Fortissimo Films a világ számos országába eladta, így Franciaország és Németország mellett többek között Nagy-Britanniában, a Benelux-államokban, Japánban, Portugáliában és Izraelben is hamarosan bemutatják az alkotást - mondta Vezér Éva.


A Magyar Filmunió igazgatója szerint ez a tény és a világ vezető napilapjaiban, a The New York Times-ban, a The Guardianben és másutt megjelent kritikák is bizonyítják, hogy Tarr Béla filmjének bemutatója szakmai siker volt Cannes-ban. Már önmagában nagyon nagy sikernek számít, hogy 19 év után a világ legjelentősebb filmfesztiváljának hivatalos programjába beválogattak egy filmet, amelyet magyar rendező készített. A cannes-i fesztivál történetében számos olyan filmről tudunk, amely megelőzte korát és később a filmtörténet részévé vált - hangsúlyozta Vezér Éva, aki azt is elmondta: meglepetten tapasztalta, hogy a helyi pozitív visszhangok ellenére a magyar sajtó bukásnak értékelte A londoni férfi cannes-i szereplését. 

A díszbemutatón Tarr Bélát és a film alkotóit a terembe való bevonuláskor taps köszöntötte, a vetítés végén a közönség állva ünnepelt, amit a színészek és a magyar filmes szakma jelen lévő képviselői is nagy élményként és óriási sikerként élték meg. A másnap megjelent mérvadó kritikák pozitívan értékelték a filmet: a két legjelentősebb francia filmszakmai lap, a Cahiers du Cinéma és a Positif is kiválóra értékelte A londoni férfit. A Screen című angol nyelvű lapban pedig Jonathan Romney arról írt, hogy Tarr Béla alkotása a "film noir" újraértelmezése - mutatott rá Vezér Éva.

A Magyar Filmunió igazgatója szerint pontatlan és felületes információk jelentek meg Magyarországon a film fogadtatásáról, ami igaztalan a film alkotóival szemben. A cannes-i filmfesztiválra több mint négyezer, teljesen különböző értékrenddel rendelkező újságíró akkreditáltatta magát. A bemutatókat megelőző sajtóvetítéseken teljesen normálisnak számít, hogy az újságírók egy része a vetítés közben kimegy. Az a tény, hogy a tavalyi fesztiválon például Sofia Coppola Marie Antoinette című filmjén is fütyültek, majd a film világsiker lett.  Nem a sajtóvetítés az egyetlen meghatározó és mérvadó teszt a film fogadtatásának valódi megítélésében. A szakmai sajtó és a filmesztétikai lapok véleménye az, amely a film megítélésben igazán számít - tette hozzá Vezér Éva.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.