Megkezdődtek a visszamlékezések Borsőrmesterre
Még másfél hónap van a Beatles korszakos albuma, a Sgt. Pepper,s Lonely Hearts Club Band, közismertebb magyar nevén a „Borsőrmester” 40. születésnapjáig, de máris megkezdődtek a lemezzel kapcsolatos megemlékezések. A múltidézésben élen járt két olasz lap, a Magazine, a Corriere della Sera című milánói napilap melléklete, valamint a Max című folyóirat.
A Magazine az alkalomból megkérdezett egy sor közéleti személyiséget, hogy milyen emlékeket őriznek a lemezről. Walter Veltroni, Róma főpolgármestere szerint ezen hallható a legszebb dal, amit valaha írtak, a She’s Leaving Home. Mások életük legszebb korszakához kötik, „amikor a fiatalok ellenállhatatlan vágyat éreztek, hogy együtt legyenek, szórakozzanak és alkossanak”. Így látta Mario Capanna, a radikális olasz diákmozgalom egykori vezetője, aki szerint a Beatles ösztönzőként hatott 1968-ra, hozzájárult a fiatalok lelkesítéséhez.
A Magazine előzetesben megjelentetett néhány részletet a Sgt.Pepper: az igaz történet című, a közeljövőben publikálásra kerülő könyvből, amely részletesen elemzi a lemez minden dalát, és amely kimutatja a rock-zene forradalmának és az utca forradalmának kölcsönhatásait. A Max tíz oldalt szentelt az általa tökéletesnek nevezett műnek, kommentárokat közölt, többek között Yoko Onótól és bemutatja azt a változatot, amelyet Jovanotti, napjaink olasz rap-csillaga készített a mitikus borító nyomán.
A Beatles nyolcadik albumához Robert Frasert, a híres angol pop-art művészt kérte fel a kép megkomponálására. A művész vállalta, de megkérte a „Mesés Négyeket” (FAb Four), hogy hozzanak létre egy listát azokról a személyekről, akiket szeretnének látni rajta. Így került rá többek között Bob Dylan, Marilyn Monroe, Stan és Pan, Oscar Wild, Sigmund Freud. Gandhi lemaradt, mert féltek, hogy az indiai piac rosszul reagál. A fotómontázs a pop ikonja lett, olyannyira, hogy sokan, Frank Zappától a Simpsonokig, elkészítették róla a saját változatukat. Jovanotti napjaink meghatározó személyiségeit vette be, köztük Nelson Mandelát, Szaddám Huszeint, Stephen Hawkingot, Oszama bin Ladent, de felkerült a tablóra Rocco Siffredi pornósztár és Valentino Rossi motoros világbajnok is.