Karel Seisser. Velichovky Learje © www.verzio.ceu.hu

A Wehrmacht ezredese – ideáltípusa a hollywoodi propagandafilmben csendesen vallató nácinak – cigarettára gyújt. A főtiszt pengearcú, szétdohányzott fogakkal, hátra simított, brillantintól csillogó hajjal, természetellenesen peckes testtartással. Szívja a staubot, a koponya összes zugát átjáró meleg füst lehűlve távozikaz orrlikakon. A díszegyenruhás férfihez egy fiatal lány lép, hamvas ártatlanságát mórikálással palástolja, a kamerának és a férfinak játszik. Ő is szippant a cigarettából, és a nála jóval öregebb ezredes arcába fújja a füstöt, közben a szemét úgy meresztgeti, ahogyan azt egy némafilmben a romlott teremtésektől elvárták. A férfinak szeme se rebben, ő is a lányra fújja a füstöt. A házi moziba szánt jelenet émelyítő.

A férfi Aldo Saul, aki 1941-ben feleségül vette a nála évtizedekkel fiatalabb Editát, a csehországi német Karel Seisser legkisebb, húszéves lányát. A felvételt Miroslav Pokorný prágai cseh orvos, lelkes amatőr filmes készítette, aki a menyecske nővérének, Lilinek a férjeként, mint nászvendég tartózkodott a Szudéták kis fürdővárosában, Velichovkyban.

Pokorný harmincas-negyvenes években forgatott képsorai képezik Jan Šikl a Verzió dokumentumfilm fesztiválon látható filmjének, a Velichovky királyának a nyersanyagát. A cseh rendező módszere sok tekintetben már ismert, éppúgy, ahogy Forgách Péter, ő is családi mozikból komponálja meg egyáltalán nem magánügynek tekinthető „privát történeteit”. Csak míg magyar kollégájánál az utólagos szöveges narráció egyáltalán vagy alig játszik szerepet, Šikl fontosnak tartja a szereplők bemutatását, jellemzését, a történet képeken túli részeinek ismertetését, olykor még a tanulságok levonását is. Ez utóbbira felnőtt és elfogulatlan közönség esetében talán nem is lenne szükség, csakhogy a kelet-európai nem ilyen. Csehországban például a németek és a szudétanémetek XX. századi szerepének tárgyilagos bemutatása, illetve kollektív büntetésként rájuk mért második világháború utáni kitelepítésük megkérdőjelezése ma is merész tettnek számít. Márpedig Šikl filmje aligha igazolja a benesi dekrétumok feltétlen igazságát.

Ahogyan az is látható, hogy mi irritálhatta a cseheket még egy olyan a politikától finnyásan távol maradni kívánó német családnál is, mint Seisseréké. Az egyik a csehországi németek gazdagsága, a másik a birodalmi megszállókkal történő sokszor igaztalan, olykor igazolható azonosítás.

Örömanya és -apa. Héttérben csehek © www.verzio.ceu.hu

Velichovky bár a Szudétákban található, mégis Seisserék voltak az egyetlen németek a faluban. A családfő, Karel mintagazdaságot irányított, munkásai csehek voltak. Herr Seissert nem érdekelte semmi más, mint az üzlet, a – magyar szemmel meglepően kicsiny – 160 hektáros birtok működtetése, a családja boldogsága és az evés-ivás élvezete. Birodalomalapítónak számított, annak ellenére is, hogy vagyona alaptőkéjéhez hozományként jutott hozzá, de gondolatait-tetteit mindenkor a gazdagodás és a növekedés iránti vágy irányította. És amint ez lenni szokott, bár nagy gazdagságban élt, környezete szerencsésnek tartotta, idővel egyre inkább a birodalom átörökítése izgatta. Csakhogy egyetlen fia sem született, így három lánya „jó” házasságában reménykedhetett. Munkásait biztos kézzel gardírozta, üzletfeleivel szót értett, csak éppen családját nem tarthatta kézben. (Kis)polgári világképe sokban hasonlít a Hippolit, a lakáj Kabos Gyula megszemélyesítette apafigurájáéhoz. Mint ahogy konfliktusa a pompa- és társaságkedvelő feleségével, valamint az önállóságra törekvő lányaival is a korszak magyar vígjáték-klasszikusát idézi. A következmények azonban itt nem komikusak.

A kisember Seisser („a király”) képtelen ellenállni a történelem sodrának, a hétköznapi, az üzletben kamatozó józansága kevés a megkapaszkodáshoz. Seisser nem boldog Csehszlovákia német megszállásától, az „új rend” hamar tiszteletét teszi a családnál, amikor Karel bátyjának zsidó felesége, nem bírva az elviselhetetlent, öngyilkos lesz. Seissert kétségbe ejti az is, hogy lányai fittyet hányva apai terveknek a saját fejük után választanak férjet maguknak. Lili házasságának még örül, csakhogy később vibrálóan érzéki és öntörvényű lánya engedve szenvedélyének elválik férjétől. Középső lánya egy csehországi német zsúrfiúhoz megy hozzá, aki kisszerű és germán származásával kérkedik. A legnagyobb csapás az apának azonban Aldo és Edita házassága, persze nem elsősorban a vej katonatiszti beosztása miatt, hanem mert a férj sokkal idősebb, mint lánya, ráadásul ő sem fogja majd tovább vinni a gazdaságot. Karel Seisser, ahogy a történelem felgyorsul, egyre inkább „korszerűtlen” figurává válik. Nem ért semmit a körülötte zajló történésekből, elképedve látja, hogy a háború utáni hatalom azokra épít, akik korábban leginkább lustaságukkal, összeférhetetlenségükkel és féktelen irigységükkel tűntek ki. 1945 telén még együttkarácsonyozik a család, hogy aztán jöjjön a vonat, és irány egy Weimar melletti falu.

Nem tudni, véletlen-e, hogy a pompás eredeti kísérőzenében (sajnos, a stáblistán nem szerepel a komponista) többször is felbukkanó motívum, amelyet a világ Hanns Eisler NDK-s himnuszában ismer, a film végén szomorú értelmet nyer. Kitelepítése után Seisser állítólag többet sohasem nevetett, patriarchális életcéljai talán mindig is elérhetetlenek voltak, de mindezt az "újabb" új politikai rendszer tette számára brutálisan egyértelművé.

A filmet a Verzió fesztiválon e héten csütörtökön délután négy órakor vetítik a Toldi Moziban.

Zádori Zsolt