A magányos cédrus A másik majdnem ugyanilyen

Egy mű eredetiségének megállapítása mindig nagy körültekintést igénylő feladat, különösen akkor, ha egy olyan kiemelkedő művészettörténeti jelentőségű életműbe kívánjuk beemelni, mint Csontváry Kosztka Tivadaré. Most arra teszünk kísérletet, hogy a Cédrus-vázlat, -tanulmány vagy Az élet fája címen ismert kép kapcsán három álláspontot „találkoztassunk”- a saját kutatásokat folytató tulajdonosét, a szakrestaurátorét és a művészettörténészét -  érzékeltetve a kérdés összetettségét. A Műértő összeállításából válogattunk.

Előre eldöntött verdikt?
Buschi Csaba, a tulajdonos is vizsgálódott

Igaz vagy hamis? - szól a kvízjátékok szokásos kérdése. Esetünkben is ez a kérdés, de az alábbi ügy nem játék. Buschi Csaba néhány éve - egész pontosan 2000 óta - próbál bizonyítékokat keresni, amelyek azt igazolják, hogy a tulajdonában levő festmény eredeti Csontváry. Nincs könnyű dolga.

De nemcsak azért, mert az eredetiség igazolása szakmai szempontból nehéz feladat, hanem bizonyos múltbeli események miatt sem. A kérdéses festmény édesapjának tulajdonában volt, négy másik Csontváry(-nak tulajdonított)-festménnyel együtt. Ebből az öt képből kettő azóta beemelődött a kanonizált Csontváry-életműbe, bekerült Pécsett a Csontváry Múzeum anyagába. Egy eltűnt, egy pedig mostanáig vita tárgya.

A vitatott mű 1958-ban került a jelenlegi tulajdonos édesapjához, aki 30 ezer forint körüli áron vásárolta akkor Balogh István páter gyűjteményéből. A képről Romváry Ferenc művészettörténész, a pécsi gyűjtemény megalapozásáról és fejlesztéséről ismert Csontváry-szakértő is szakvéleményt adott évtizedekkel később, amelyben azt állítja, hogy a véleményezéskor látta először a képet, s az hamisítvány. Az öt képből három új tulajdonosokhoz került, a Csontváry Múzeumhoz, illetve egy magánszemélyhez. A köztes tulajdonos pedig mindegyik esetben azonos személy, bizonyos Somogyi Tibor volt. A szóban forgó képek közül a Halászat Castellamaréban címűt Romváry vásárolta meg a pécsi gyűjtemény számára a Blitz Galéria árverésén, a Piros ruhás kislány című eredetiségét pedig ő ismerte el.

A Cédrus-vázlatról vagy előtanulmányról - vagy ahogy 1948-ban egy kiállításon szerepelt: az Élet fája című képről - egyelőre nem dőlt el, bekerül-e valaha a kanonizált művek közé.

Buschi Csaba több érvet is felsorakoztat az eredetiség mellett. Csontváry személyes feljegyzéseiben is található egy ide vonatkoztatható bekezdés; az egyméteres Tátra-vázlatról szól, amely „ki nem elégíti“, vagyis nem tartja jónak. S valóban: egy Tátra-vázlat található a cédrust ábrázoló festmény alatt. Vannak még egyéb írásos bizonyítékok is: egyes szakértők az eredetiség mellett foglaltak állást, 1947-ben pedig Bernáth Aurél a szerinte három legfontosabb Csontváry-kép között említi.

A tulajdonos festék- és vászonvizsgálatokra is hivatkozik, amelyeket a közelmúltban az alkotás ügyével foglalkozó televíziós riportban is ismertettek (Jelentés magazin, Kőváry Gábor Kép hátán kép című filmje, m1). A Tátra-vázlat, amely a kép alatt látható, és a saját kezű változtatások, vagyis pentimentók - az átfestett lóalakok - szerinte szintén az eredetiséget igazolják.

Buschi Csaba saját megfigyelései mentén is elindult: nagyítóval szemügyre véve a festményt, a festékben piros pöttyöket, egy bizonyos anyagmaradványt vett észre. Buschi szerint kraplakk, s ezt a művész több más képén is megfigyelte. Pécsett, illetve a Magyar Nemzeti Galériában vizsgálódott, illetve az utóbbi időkben nyilvánosságra került Csontvárykat is vizsgálta. Összevetette a tapasztalatait más festőknek a korszakban keletkezett műveivel, de azoknál ilyesfajta anyag nem látható.

Az említett televíziós riportban látható, amint a képet elviszik Pécsre, hogy ott Czakó Ferenc, a Csontváry-munkák restaurátora és Romváry is megnézze. A döntés pillanatok alatt megszületik: a kép hamis. A lényeget érintő szakmai érvek nem hangzanak el a rövidke riportban, a nyilvánvaló többszöri átfestés, korábbi téves restaurálási kísérletek sem kerülnek szóba. Az alkotással saját szavai szerint először találkozó Czakó Ferenc ad egyedül valamiféle támpontot, amikor főként stíluskritikai szempontokkal indokolja véleményét. A kép tulajdonosa nem kívánt megszólalni a riportban, bár a pécsi véleményezésnél jelen volt. A Műértő kérdésére annak a gyanújának ad hangot, hogy itt bizony előre eldöntött verdiktet hallottunk.

"Egy másoló ilyet nem csinál"
Szentkirályi Miklós restaurátor szakvéleményéből

"Esetünkben két képről is beszélhetünk: a cédrus alatt található egy másik, a Nagy Tarpatakot ábrázoló, amely befejezetlen. E tényt a vizsgálatok talán legfontosabb állomásán fedeztem fel, a korábban már említett gyanús égrészről ugyanis röntgenfelvételt készítettünk - most első ízben. Előttünk tehát senki sem láthatta-sejthette, hogy a cédrus alatt található a Tarpatak egyik legkorábbi változata, talán 1902-ből.

Amikor jó három évvel ezelőtt hozzám került a kép, a durva átfestések miatt semmit sem lehetett róla megállapítani, legfeljebb csak annyit, hogy Csontváryra emlékeztet. 

A festményen az is látszik, hogy sokáig fel volt tekerve. A festmény felülete általában is igen kopott, hiányos, de ez nem meglepő, mert például Csontváry sok műve katasztrofális állapotba került, nemcsak a későbbi hányattatások miatt, hanem azért is, mert a festő karavánnal utazva cipeltette magával nemcsak a lealapozott vásznait, hanem a megkezdett és a kész képeit is, és azok az állandó szállítás során sokat károsodtak.

Az infravizsgálat már konkrétabb eredményre vezetett, a felső átfestési rétegek alatt már tisztább formák jelentkeztek. Néhány korábbi szakadás és számtalan saját kezű változtatás is láthatóvá vált. Az égnél olyan nyomokat találtam, mintha a felső festékrétegek valami mást takarnának.

A festéstechnika vizsgálata mellett elemeztem több, biztos helyről vett mintát, a festmény felépítésének megismerése céljából. A csiszolatok igen sok festékréteget mutattak, a közöttük talált fosszíliák pedig kréta jelenlétére utalnak.

Jellegzetesnek tűnnek azok a szabad szemmel is megfigyelhető, de az ötszörös nagyításban kitűnően tanulmányozható vörös és sárga pöttyök, amelyek a művész által használt festékanyagból váltak ki és Csontváry más képeinél is előfordulnak. Megfigyelhető egy pentimento, azaz saját kezű változtatás: a horizontnál megjelenő lovasok eredetileg kétszer akkorák voltak, mint a jelenleg láthatók. A kopás és a festék öregedése miatt az eredeti variáció is jól kivehető, amit retussal nem akarok eltüntetni, mert ez olyan bizonyíték, amely az alkotás folyamatáról szól. Egy másoló ilyet nem csinál.

A festéstechnika, a röntgenfelvétel, valamint a fotótechnikai vizsgálat alapján lehetségesnek tartom, hogy a festmény Csontváry saját kezű alkotása, és ezzel kapcsolatban nem hagy nyugodni a művész naplójának egyik bejegyzése: 'Castellammaréból tavasszal Scardonéban a Kerka vízesést festettem s nyáron ismét a Tátrában vagyok s kiszépítem az első rajzot, a Tarajkáról nézve a nagy vízesést, de az egyméteres rajz ki nem elégített. Egyenesen Siciliába utaztam…'.

Tehát volt egy tátrai kép, amelyet félbehagyott a mester, és talán ezt leltem meg a röntgentechnika segítségével. És mondjuk öt évvel később erre a megkezdett vászonra készült egy cédrusos kép, és ha ezt is az ő művének tekintjük, akkor állíthatjuk, hogy azt a Magányos cédrus és a Zarándoklat a cédrushoz előzményének kell elfogadnunk. A műalkotás mindenesetre művelődéstörténeti, művészettörténeti szempontból is igen figyelemre méltó. A kvalitása annál jobb, mint hogy ne vegyünk róla tudomást, és megérdemelne egy hosszabb, legalábbis hasonlóan részletes és lelkiismeretes elemzést, olyat, mint amilyet a restaurátor a saját területén végzett."

"A stíluskritikát is komolyan kell venni"
Bellák Gábor, művészettörténész véleményéből

"Ennek a képnek régóta követhető a története. 1948-ban Az élet fája címmel állították ki Budapesten a Szalmássy Galériában, és 32 ezer forintra árazták. Messze a legdrágább kép volt a tárlaton; Munkácsy, Benczúr és Mednyánszky művei alig érték el a tízezer forintot. A negyvenes években egyébként Balogh páter gyűjteményének részét képezte. Múzeumi letétben is volt. A legnagyobb nehézség az, hogy a szakmai köztudat sohasem ismerte el Csontvárynak: 1947-ben még nem volt Csontváry-kutatás, igazi műkereskedelemről sem lehetett beszélni, nehezen artikulálódott, hogy mi eredeti és mi nem. A legrészletesebben Németh Lajos írt róla az Új Írásban; ezt a tanulmányát aztán a Csontváry-emlékkönyvben újra közölte; ahol kizárta a képet az életműből. Romváry Ferenc, Csontváry életmű-katalógusának összeállítója pedig 2000-ben, egy kereskedelmi galériának írt szakvéleményében fogalmazta meg elutasító álláspontját. Ilyen erős 'ellenszélben' nehéz egy alkotás hitelességét elfogadtatni, ehhez ugyanis szakmai konszenzust kell teremteni.

A vizsgálat technikai érvei árnyaltabb megállapításokra késztetnek. A röntgenfelvételeken jól látható aláfestés valóban a Tátrának azt a hegyvonulatát ábrázolja, amelyet Csontváry a Tarpatak-képen megfestett. A festő maga írta, hogy többször próbálkozott a kompozícióval, de abbahagyta. A Nagy-Tarpatak völgye a XIX. századtól kezdve festők által látogatott helyszín volt. Egészen hasonló kivágatban festette meg a témát Molnár József és Telepy Károly is. De elsősorban arról kell beszélnünk, ami most látszik. Sok réteg van a képen, és nehéz elkülöníteni, hogy melyik rész melyik átfestéshez tartozik. A mű az aprólékos kutatás és restaurálás után a lehető legjobb állapotba került; ennél többet nem lehet kihozni belőle.

Az, hogy alá- és átfestések, módosítások vannak a képen, általános festéstechnikai jellemző. Egy hamisító is elronthat valamit, amit aztán javítani akar. Ha egy képen valami át van festve, az nem bizonyítja, hogy az a szerzője, akit feltételeztünk. A Csontváry képein található zárványok jelensége pedig az anyag természetéből adódik. Ez nem a művész keze nyoma; az anyaghasználata pedig bármilyen más festővel is azonos lehet. De nem tudok ellenpéldát. Ugyanakkor Csontváry nemcsak saját készítésű, hanem jó minőségű gyári festékekkel is dolgozott. Egy olyan technikai kérdéshalmazról van szó, amelyre nem találom a választ. De abban biztos vagyok, hogy nem elég egy mű fizikai tulajdonságait megvizsgálni. Ez a festmény olyan eset, ahol a technika és az anyaghasználat terén sok szempont Csontváry szerzőségét húzza alá. Mégsem értem, hogy akkor a kép miért ilyen bizonytalan formai kvalitású?

Nem tudok szabadulni valamilyen hiányérzettől, amely abból ered, hogy amikor eddig kézbe vettem egy Csontváryt vagy közel hajoltam hozzá, más élményt nyújtott. Ha a mellette szóló technikai érveket komolyan vesszük, akkor a stíluskritikát is komolyan kell venni. A kép bizonyos részletei nem úgy vannak megfestve, mint a Csontváry-műveken. Abban bíztam, hogy esetleg későbbi átfestések. Például a fa törzse, amely látszólag nagyon emlékeztet a Zarándoklás fatörzsére. Ott fegyelmezett, tisztán strukturált a törzs felülete, sokkal színesebb, a 'szürkesége' aláfestésekre épül, lélegző és eleven, itt pedig egy homogén, több színből kevert masszából festették, ami egyszerűen szólva nem szép. És nem hiszem, hogy Csontváry a pályája elején azzal a cédrusmotívummal birkózott volna, amelyet az életműve koronájaként fogalmazott meg.

Általános tapasztalat, hogy a hamisítók gyakran több mű motívumait kompilálják egybe. Ám ha - újabb kutatások folytán - előkerülne az a bizonyos megdönthetetlen bizonyíték, akkor ez a kép rögvest az életmű egyik legérdekesebb darabjává válna.

Bár a Csontváry-hamisítványok története nincs feldolgozva, azt kell mondanom, hogy igen korán, talán már a harmincas években rendezett kiállítások pozitív kritikai visszhangja nyomán készülhettek az elsők. Ez a kép, ha nem eredeti, akkor kétségkívül a legérdekfeszítőbb hamisítvány."

(A teljes összeállítás a Műértő július-augusztusi dupla számában olvasható. Készítették: Prékopa Ágnes, Andrási Gábor, Nagy Gergely)