2006. május. 18. 14:14 MTI Utolsó frissítés: 2006. május. 18. 14:14 Kult

Engedélyezte a Da Vinci-kód vetítését a görög bíróság

Egy görög bíróság szerint az ország filmszínházaiban vetíthetik A Da Vinci-kód című filmet, a testület egyben elutasította a görög ortodox egyház keresetét, amely szerint istenkáromlás miatt kell azt betiltani.

Maria Ralli bíró elfogadta a filmforgalmazó cégnek azt a védekezését, hogy a mű nem dokumentumfilm, és ezért nem lehet sértő - mondták név nélkül nyilatkozó görög bírósági tisztviselők.

A bíró egyben megállapította azt is, hogy a görög ortodox egyház nem kérte korábban Dan Brown amerikai regényírónak A Da-Vinci-kód című sikerkönyvének betiltását, amely a film alapjául szolgált. A görög egyház elítélte a filmet, de nem szólított fel bojkottjára.

Athénban eddig 90 ezer jegyet adtak el a filmre, amelynek csütörtökön lesz a premierje. A görög rendőrség fokozott biztonsági intézkedésekre készül a filmszínházak környékén, tartva vallásos csoportok kötekedő tüntetőitől. Egy teológusokból, ügyvédekből és bírókból álló csoport azzal fenyegetőzött, hogy pert indít a filmet bemutató filmszínházak ellen.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.