Hivatalos, de még becsült adatok sem állnak e pillanatban rendelkezésre a tavalyi összforgalomról, de nem csodálkoznánk, ha meghaladná a könyves iparág 2004-es, 58 milliárdos rekordévet. Ez alapján optimisták is lehetnének a piaci szereplők. Ám a tavalyi év értékelését firtató körkérdésünkre udvarias válaszokat kapunk, a kiadók mintha azzal számolnának, vége lesz  – Beckettel szólva - a szép napoknak.

Stagnálást várnak a piaci szereplők. Kevesebben vesznek több könyvet? © sxc.hu

„A fizetőképes vásárlói kapacitás nem növelhető a végtelenségig. Egyre több cím jelenik meg egyre kisebb átlagpéldányszámban, az egy címre jutó költségek megemelkednek, nehéz növelni a címenkénti nyereséget” – válaszolja Tegyi Tímea az Európa Könyvkiadótól s szavaiból az olvasható ki, telítődött a hazai könyvpiac.

Az Európa Könyvkiadó mindenesetre előre menekült, a tavalyi év egyértelmű nyertesi közé tartoznak, hisz új, tőkeerős többségi tulajdonos lépett be a képbe, Matyi Dezső, a terjesztés nagyágyújának, a Pécsi Direkt kft. vezérigazgatójának személyében, aki nem publikus összegért 80 százalékos részesedést vett a kiadóban. Sokak szerint igazából facelift-ről van szó, a pécsi cég imázsépítéséről. Meglehet, hiszen épp a véleményformáló értelmiség számára volt kevéssé kedvelt az Alexandrával azonosított cég. (Emlékezetes volt György Péter és Matyi Dezső éles pengeváltása még 2003-ban az ÉS hasábjain, amely az Alexandra csiricsáré boltjairól, agresszív és a sokszor nem túl magas színvonalat képviselő sikerkönyveket előtérbe helyező stratégiájáról zajlott.) A Pécsi Direkt – becsléseik szerint -  tavaly 25 százalékkal növelte forgalmát, nem kis részben a vitatott Nyugati téri nagy könyváruháznak és a kiadói teljesítményének köszönhetően.

Az Európa marketingese fentebb arra utalt, amit több év eleji értékelés is megfogalmazott: kevesen veszünk több könyvet. Meglepő, hiszen elvileg a tavalyi év nagy, központi olvasásnépszerűsítő akciója, a Nagy Könyv a vásárlókör szélesedésével is járhatott volna. Kolosi Tamás, a Líra és Lant kereskedelmi hálózat elnök-vezigazgatója, s a Magvető kiadó egyik tulajdonosa a Népszavában így értékelt: “a piac stagnál. Nem segített ezen a könyv áfájának 12 százalékról 5 százalékra történő mérséklődése sem. A csökkenő vevőszám mellett azonban megfigyelhető, hogy a vásárlók nagyobb összegben és több könyvet vásárolnak.” (Minden ötödik könyvet karácsonyra veszik; 2006. január 3.)

Egy szegmens figyelemre méltó növekedést produkált 2005-ben, ez pedig az internetes könyveladások területe. „A piacvezető Bookline.hu forgalma hatszázmillió forintra ötszöröződött, a Libri.hu-é (…) negyven százalékkal 150 millióra nőtt, az Alexandra.hu 184 millió forintos forgalmat könyvelhetett el, a Fókusz Könyváruháznál (…) az eladások húsz százaléka zajlik az interneten keresztül” – írta értékelésében a Magyar Hírlap. (Robbant a netes könyvpiac; 2006. január 6.)

“Minimális forgalomnövekedés volt tapasztalható, úgy látom, megállt a pozitív trend. A piac koncentrálódott, a nagy kereskedők ‘megeszik’ a kicsiket, illetve a kis kiadókat. Egyre nehezebb a független kiadók helyzete” – értékelt a hvg.hu-nak Kepets András, az Ulpius Ház vezetője. Noha Kepets a Litera.hu kortárs irodalmi weboldalon úgy nyilatkozott, eddigi legjobb évük volt a 2005-ös, valami, úgy látszik, mégsem stimmel az üzletmenetben. Az utolsó mondatából kiolvasható: kiadójára gondolt, s az egyre inkább koncentrálódó hazai piacra.

A Pécsi Direkt – vagyis az Alexandra kereskedelmi lánc – az Európa Könyvkiadóban érdekelt, miközben az Alexandra kiadói tevékenységet is folytat, a Líra és Lantot egyebek közt a Magvetőhöz és az Athenaeum 2000-hez fűzik szoros szálak. A “sajátmárkás” kiadókkal pedig nyilvánvalóan kesztyűs kézzel bánnak a terjesztőmogulok, miközben a kiadói emberek évről-évre arról számolnak be, itt bizony a terjesztők diktálnak. A farok csóválja a kutyát? Hogy a szerte Európában szokásos árrések nem ritkán kétszereséért dolgozó hazai terjesztők (40-50 százalék) mit, milyen mennyiségben vesznek át, s hova juttatnak el: ezen múlhat egy kiadó adott évének sikere.

Diktálni többféle módon lehet. Magyarországon bevett gyakorlat, hogy bizományba vesznek át könyvet a kiadóktól - vagyis azok csak sokára jutnak pénzhez – s olykor eltűnik a terjesztés útvesztőiben nem kevés könyv – tehát, hogy sokszor pontatlanok az elszámolások. Az Index.hu a tavalyi évet összegző írásában (A könypiac sötét oldala, 2005. december 22.) még azt is megpendíti, van vagy 10 százaléknyi könyv, amellyel a kiadók eleve úgy számolnak, hogy az „eltűnik” a terjesztőknél.

A fentebb emlegetett Ulpius Ház is főszereplő volt a tavalyi év kínos ügyei közé tartozó, késedelmes fizetésekből adódó „körbetartozás“-históriában, amelyet nyáron a Műfordítók Egyesülete vitt a nyilvánosság elé. Egyes fordítók arról számoltak be, hogy kiadók, köztük az Ulpius, késedelmesen, vagy egyáltalán nem fizetnek a leadott fordításaikért. A krónikus nemfizetés a körbetartozásoknak tudható be, és a lyukfoltozó, tűzoltó jellegű kiadói működésnek. A terjesztő nem fizet időben a kiadónak, a kiadó nem fizet időben a fordítónak vagy a szerzőnek. Kepets András diplomatikus, amikor a történtekről kérdezzük: „A legtöbb terjesztő késve és részletekben fizet - a bizományosi konstrukció ellenére -, ami bennünket is érintett, és ezért mi is késtünk többször. Kivételként a Librit és a Líra és Lantot emelném ki, akik mindig napra pontosan és egy összegben fizettek.” Lehet találgatni, melyik nagy mogult nem sorolta fel, mint precíz fizetőt. Bingó. A körbetartozókat amúgy tavaly is többnyire a karácsonyi eladások húzták ki a csávából, az éves összeladások 30-40 százalékát ebben az időszakban regisztrálják.

Hogy miért éppen a fordítókkal lehet(ett) mindezt megtenni, az rejtély, de minden bizonnyal úgy voltak vele a kiadók, a sokat foglalkoztatott fordító észre sem veszi, hogy nem jön a pénz, annyi munkája van. Nos, a fordítók ügyvédi felszólításokkal bombázták a kiadókat, s ennek lett is eredménye, ám Nádori Lídia szerint még nincs minden rendben. „Javult a helyzet az elmúlt évekhez képest, de még mindig sokszor inkorrekt feltételekkel szerződnek a kiadók a fordítókkal" – ad helyzetképet a hvg.hu kérdésére a kortárs német nyelvű szépirodalommal foglalkozó fordító. Mint mondja, a fizetési feltételek sokszor tisztázatlanok, gyakran előfordul, hogy megjelenéskor fizet a kiadó, miközben a fordító munkája a szöveg leadásával véget ér, s meglehet, hogy a megjelenésig akár évek telnek el.  Gyakorlat az is, hogy a kiadók fordítási támogatásra pályáznak külföldi alapoknál, s a fordítókkal erre a pénzre szerződnek, de hallgatólagosan kevesebb  a honor, mert a támogatást másra is költik. A fordítók – mint mondja Nádori Lídia – belemennek ezekbe a feltételekbe, mert ez is jobb, mint a semmi. Megjegyzi, ez az eljárás lassan talán már a múlté, ám ami a honoráriumokat illeti, a Műfordítók Egyesülete az európai normák bevezetéséért küzd; a német rendszerben például szövegtípusonként más és más a konszenzusos minimum. A szépirodalomra vonatkozóan az egyesület célja az, hogy a 25  ezer forint körüli ívenkénti (40 ezer leütés) díjat 30 ezer fölé emeljék.

A körbetartozásokkal és a késedelmes honoráriumokkal kapcsolatban a Magyar Könykiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) nem szólalt meg. A könyves szakma szervezetének etikai bizottsága is van, de az sem adott ki állásfoglalást; talán nem lett volna felesleges ebben az iparági kérdésben valamilyen határozott elvi álláspont. A hvg.hu Zentai Péter László MKKE-elnököt is évértékelésre kérte, ám ő azzal hárította el a felkérést, az utóbbi időben ezt már megtette különböző sajtóorgánumokban. Felhívtuk a figyelmét, hogy a körbetartozásokról szóló kérdésre is várnánk MKKE-reakciót, ám erre a levelünkre nem válaszolt.

Az MKKE-nél nem szívelhetik a kérdezősködőket. A hvg.hu a tavalyi Frankfurti Könyvvásár eléggé megkérdőjelezhető színvonalú hivatalos magyar jelenlétének járt utána két cikkben is (Se koncepció, se dizájn; A Kis Könyv), de kérdéseinkre már akkor sem igen kaptunk választ. Többek között azt szerettük volna megtudni, tételesen mire költötte az NKA (Nemzeti Kulturális Alapprogram; ma már ismét Alap) támogatását az MKKE. 

Ami a könyvpiaci támogatásokat illeti, tavaly sem csitultak a viták ezek mértékéről és az elbírálás szempontjairól. Az NKA szépirodalmi kuratóriumát vezető Vámos Miklós író sokszor és változatos formában adta jelét nemtetszésének, a módszereket és a pénzügyi helyzetet illetően. Mint a Népszabadságnak kifejtette (Újfajta irodalmi mecenatúra kell; 2005. május 12.), ha már olvasásnépszerűsítés, ő nem a Nagy Könyvre költötte volna az NKA pénzét. A támogatási struktúrákban idehaza egyelőre még eretneknek számító gondolatokat fogalmazott meg. A lapban és a Klub Rádióban is felvetette, a kiadói, terjesztői támogatásokat meg kellene szüntetni, hiszen itt profitorientált cégekről van szó, és ilyen módon az NKA  piaci folyamatokba avatkozik be. Kicsi, periferikus vagy non-profit kiadók esetében adó- és járulékkedvezmény volna a támogatás formája.

Kötetek árát lehetne támogatni, hogy így több olvasóhoz jussanak el, vagy – ami nálunk eddig is gyakorlat volt -, a megírást, vagyis a támogatási rendszer még inkább munkának ismerhetné el az alkotást.

2005-ben azonban a piac és a kultúra viszonyát érintő elvi kérdésekről szóló vitát felülírta a sokat ostorozott maradványképzés, valamint az NKA vitatott, a normativitás felé lépő folyóirat-támogatási szisztémája. A pályázó lapokat önrész felmutatására és auditálásra kötelezik, valamint arra, hogy versenyeztessék a nyomdákat, nyissák meg oldalaikat a reklámozók előtt, és az NKA-nak mutassanak fel adatbázist az előfizetőikről. Mindezt leginkább azért, mert nem egy lap esetében a kultúrafinanszírozás kényelmessé tette a készítőket, s nincs igazi elszámolási kényszer sem a pénzzel, sem a példányokkal.

A kulturális politika tavaly a maradványképzés barátságtalan gesztusa ellenére nem maradt érdektelen az irodalom problémái iránt. Már 2006-ra esett, hogy Bozóki András miniszter a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) új programcsomagot jelentett be. Egyik fő pontja épp a PIM megújulása és újraszervezése: egyfajta nyitott irodalmi központ váilk belőle, az író és olvasóközönsége ismerkedésének helyszíne, másrészt erősödik az intézmény gyűjtő és befogadó jellege - ígéri a miniszter. A kortárs irodalom intenzívebb bevonása érdekében  főigazgató-helyettesi posztot hoztak létre: Dr. Wernitzer Julianna korábban többek között a bécsi Literaturhaus-ban is dolgozott.

A fordítástámogatást is végző Magyar Könyv Alapítvány koordinálásában létrejön az Irodalmi Export Iroda. Ez a változtatás beleillik a kicsi, mozgékony szakmai irodák felállítását előmozdító új minisztériumi koncepcióba. Ilyen a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Exportiroda és a Nemzeti Kortárs Képzőművészeti Iroda is, s mindez abból a felismerésből adódik, hogy a nemzetközi kulturális piacon könnyebb (és olcsóbb) a magyar termékek piacra jutását segíteni, ha gyors reagálású, kis létszámú szakmai testületek végzik az információ adást, személyes kapcsolattartást fesztiválokkal, külföldi szervezetekkel, állami intézményekkel.

A Irodalmi Export Iroda célja a lefordított magyar irodalom hatékony terjesztése lesz, jelenlét a nemzetközi könyves és irodalmi eseményeken, naprakész adatbázisok gondozása, illetve irodalmi csereprogramok szervezése.

Van mit promotálni idehaza is. Nagy Könyv-játék ide vagy oda, az éves eladási listákat Dan Brown és a tavalyi nemzetközi könyvfesztivál díszvendége, Paulo Coelho uralták, utóbbinak már 250 ezer felett járnak a magyarországi eladásai. Még akkor is, ha a verseny élmezőnyében Gárdonyi Géza, Molnár Ferenc, Szabó Magda, Mihail Bulgakov, George Orwell, A. A. Milne neve szerepelt. A mai magyar irodalom is kitermelt fontos és sikeres műveket 2005-ben, Spiró György Fogság című műve és Nádas Péter Párhuzamos történetek című trilógiája szenzációt jelentettek, előbbi tisztes eladási siker is, átlépve a húszezres példányszámot.

A februárban kezdődött Nagy Könyv játék az ország lakosságának 91,5 százalékát elérte valamilyen módon. A Nagy Könyvbe, amelyen minden magyarul megjelent regényre lehetett voksolni, 1400 könyvtár, 500 könyvesbolt 1300 iskola kapcsolódott be, a Top12-re 747 905 szavazat érkezett, összességében 2,5 milliónyi a játék egész folyamán. A Magyar Televízió pedig segítségével javított valamint imágóján, a legnézettebb adások félmilliónyi nézőt vonzottak, s Rudi Zoltán tévéelnök a programot záró sajtótájékoztatón legalábbis az olvasottabb, tájékozottabb nézők visszatéréséről beszélt. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének adatai szerint nőtt a gyerekkönyvtárak látogatottsága (volt, ahol 35 százalékkal többen iratkoztak be), és 17 százalékkal nőtt az összes könyvtári kölcsönzések száma.

Nagy Könyv - nagy pénz?

A Könyvtárellátó Kht. (KELLÓ) és az Magyar Televízió Rt. (MTV) összefogásával, valamint a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) és az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT) támogatásával megszületett program összesen közel 900 millió forintos költségvetéssel indult, amelyből a programot közvetlenül lebonyolító Programirodának 485 millió forint jutott, ebből 405 millió forintot az NKA biztosított, míg 50 milliót a Szerencsejáték Rt., további 30 millió forintot pedig a Magyar Telekom adott támogatóként. Az ORTT pedig 300 millióval, azaz 12-szer 25 millió forinttal támogatta az irodalom népszerűsítésére kiírt pályázatán A Nagy Könyv legjobb 12 művének televíziós megvalósítását. A telefonos/SMS szavazatokból befolyt bevételt a Nagy Könyv Programiroda a könyvtárak támogatására fordítja. (Forrás: anagykonyv.hu)

Az olvasás-népszerűsítés úgy látszik, csak a mecénások körében nem sikerült: 2005-ben megszűnt a remekművek díjazására létrejött Magyar Irodalmi Díj, amely ötmillió forinttal ismert el  fontos irodalmi teljesítményeket évente. A támogató cégek kivonultak belőle, s új mecénások egyelőre nem akadtak.