Gyurcsány kitüntette Andrew Lloyd Webbert
A Magyar Köztársaság elnöke a miniszterelnök előterjesztésére Andrew Lloyd Webber zeneszerzőnek a magyar kultúra támogatása, nemzetközi hírnevének öregbítése érdekében végzett munkásságáért, műveinek magyar feldolgozására biztosított egyedi lehetőségért a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozta.
A kitüntetést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyújtotta át hétfőn az Országház Munkácsy-termében. Az ünnepségen megjelent John Nichols, Nagy-Britannia budapesti nagykövete, Bozóki András kulturális miniszter, Schiffer János főpolgármester-helyettes, Bródy János szövegíró, valamint Andrew Lloyd Webber családja.
"Ismerve Andrew Lloyd Webber-t, tudom hogy rendkívül sokra tartja ezt a kitüntetést, ám az igazi jutalom számára mégiscsak az, hogy állva tapsol a közönség" - mondta Gyurcsány Ferenc.
A kormányfő méltatásában hangsúlyozta, hogy korunk kultúráját lehetetlen megérteni Andrew Lloyd Webber zenéje nélkül, amely egymástól távol levő embereket, városokat köt össze.
Gyurcsány megemlítette, hogy a Macskák 1983-as magyarországi bemutatója óta több mint ezerszer játszották a darabot. A magyarok az elsők között láthatták ugyanazokat a műveket, mint a Londoni, vagy a New-York-i nézők és ezért köszönet illeti a zeneszerzőt.
"A világot járva egyre többet hallom, hogy Budapest a zenei színjátszás központjává, fővárosává kezd válni. Életem egyik legnagyobb kitüntetése az, hogy éppen most lehetek itt és vehetem át ezt a kitüntetést, amikor Magyarországon fénykorát éli a zenei színjátszás" - mondta Andrew Lloyd Webber.
Szavai szerint azért is jelent számára sokat ez a kitüntetés, mivel ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely gyermekként élte meg az 1956-os eseményeket és így Magyarország fogalma eggyé vált a forradalommal. Magyarország iránt érzett szeretete a magyar bélyegek gyűjtésében is megnyilvánult, s mint elmondta, ismeri és szereti Bartók és Kodály zenéjét, amely kora gyermekkora óta része életének.
Újságírói kérdésekre válaszolva, Andrew Lloyd Webber elmondta, hogy fantasztikus élmény volt számára a Beautiful Game című darabjának magyar adaptációja, amelyet Volt egyszer egy csapat címmel mutattak be a Madách Színházban.
"Ez egy teljesen más produkció, sokkal jobb a darab rendezése és a koreográfiája, szebbek a díszletei, s kiváló szereplőgárda is" - mondta a zeneszerző.