2005. március. 24. 09:13
MTI/hvg.hu
Utolsó frissítés: 2005. március. 24. 09:25
Kult
A botrányszerző sikere a Bolsojban
Noha a librettó szerzője a sokak által közellenségnek tekintett író, Vlagyimir Szorokin, a közönség tízperces tapssal díjazta a Rosenthal gyermekei című operát a moszkvai Nagy Színház (Bolsoj) szerdai bemutatóján. A premiert egy Kreml-hű ifjúsági mozgalom és nacionalista képviselők hasztalanul igyekeztek megakadályozni.
Elsőszámú közellenség |
A külföldön már a 90-es évek elejétől sikereket arató posztmodern író, Szorokin (1955) sokak szemében botrányszerző Oroszországban. Kékháj című regénye (magyarul 2004-ben jelent meg) indulatos vitákat kavart, egy konzervatív ifjúsági szervezet még el is égette a könyv példányait. A szovjet és poszt-szovjet idők frivol, olykor pornográf, de mindvégig irodalmi ábrázolása, az a merész és radikális fikciós próza, amelyet Szorokin művel, ellentétes reakciókat vált ki, a rajongástól a dühödt tiltakozásig. |
A mostani előadás előtt tiltakozó demonstrációt tartott a Bolsojnál a Vlagyimir Putyin elnökhöz hű Együtt Menetelők ifjúsági mozgalom, amely a Szorokin ellen 2002-ben folyt bűnügyi eljárást kezdeményezte, pornográfnak találva egyik regényét. A Vörös Ifjúsági Élcsapat aktivistái ezúttal kis híján összecsaptak a
"putyinistákkal".
A keddi főpróba után alsóházi képviselők szintén méltatlannak bélyegezték az operát a nemzet fő színházához, és fogadkoztak, hogy Anatolij Ikszanov igazgató leváltására ösztökélik Mihail Fradkov miniszterelnököt.
Szorokin ellenfelei a múlt hét végén nem tudták elérni a dumában egy olyan határozat napirendre tűzését, amely elítélte volna a Bolsoj mint Oroszország szimbóluma meggyalázását.
A Leonyid Gyeszjatnyikov által komponált opera öt nagy zeneszerző, Csajkovszkij, Wagner, Mozart, Muszorgszkij és Verdi klónjainak moszkvai viszontagságairól szól. A komponistaklónokat a nácik elől a Szovjetunióba menekült Alex Rosenthal német tudós hozza létre, megszegve a sztahanovisták és jeles fejőnők klónozására adott sztálini ukázt.
A zseniklónok különböző szovjet vezetők alatt válnak felnőtté, míg 1993-ban Borisz Jelcin orosz elnök be nem szünteti a programot pénzhiány miatt, Rosenthal pedig meghal. Az elárvult géniuszok a moszkvai Három Pályaudvar terén zenélnek örömlányok, csavargók, utcai árusok között.