Januárig Hollandiában marad a Szántó-Kovács emlékmű
Szántó Kovács János emlékművét méltó körülmények között szállították a hollandiai kiállításra, nem sérült meg a szállítás során - közölte Hódmezővásárhely polgármestere. Olyan hírek röppentek fel ugyanis, hogy a Kis Varsó művészcsoport méltatlan módon használta a szobrot hollandiai kiállításán. A mű alkotójának jogutódja közben az engedély nélküli szállítás miatt tiltakozott.
A felröppent hírekkel ellentétben Hollandiában a szobor mellett, feliraton tüntették fel az alkotó nevét, a mű pontos származási helyét, s a teremben kihelyezett ismertető is tájékoztat a szobor eredetéről és
hátteréről - nyilatkozta Lázár János polgármester.
Nemrég megtekintette a kiállítást Hollandiában, amellyel kapcsolatban heves vitát váltott ki, hogy Hódmezővásárhely a Szántó Kovács Jánost ábrázoló köztéri szobrot adta hozzá kölcsön. A polgármester elmondta: számára szinte katartikus élményt nyújtott a világ egyik jelentős múzeumának főcsarnokában, zárt térben kiállított köztéri szobor látványa.
Az amszterdami Stedelijk múzeum az Európai Unió új tagországaiból kért egy-egy alkotást a január végéig látható Time and Again - Néha - című kiállításra. Magyarországon az agrárszocialista forradalmár, Szántó Kovács János köztéri emlékművéreesett a választás, olyan módon, hogy a holland múzeum főkurátora Budapesten járt, s itt a Kis Varsó művészcsoportot találta a legalkalmasabbnak arra, hogy rá bízza a bemutatandó alkotás kiválasztását.
A szobor kölcsönadásáról vita alakult ki a város közéletében és művészeti körökben: egyesek büszkék voltak, mások kifogásolták a közgyűlés döntését, a Magyar Művészeti Akadémia pedig mintegy 80 aláírással ellátott nyilatkozatban követelte az ügy kivizsgálását.
A Délmagyarország című lap nemrégiben arrül számolt be,hogy Sárdiné Somogyi Borbála, a Szántó Kovács János-szobor alkotójának lánya nem tudott arról, hogy a vásárhelyi városvezetés kölcsönadta édesapja méltán híres szobrát a budapesti Kis Varsó Csoportnak, holott a szerzői jog birtokosaként neki hozzájárulását kellett volna adnia az ügylethez.
A Hódmezővásárhely központjában álló, 290 centiméter magas, 600 kilogramm súlyú bronz szobrot Somogyi József szobrászművész készítette 1965-ben. (Szántó Kovács János 1852-1908 között élt és az agrárszocialista mozgalmak egyik kiemelkedő alakja volt: ő vezette 1894. április 22-én a hódmezővásárhelyi zendülést, amiért ötévi börtönre ítélték, azután a szociáldemokrata földmunkás mozgalomban vett részt.)