2004. június. 15. 16:08 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Kult

Nyolc magyar film Karlovy Varyban

Nyolc magyar film is szerepel az idén a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon; a Másnap és a Mulandóság gátja című filmek pedig a versenyprogramban is indulnak.

A 34. Magyar Filmszemle fődíjas játékfilmje, Janisch Attila Másnap című alkotása mellett Nemes Gyula rendezése, A mulandóság gátja is indul a versenyprogramban, utóbbi a dokumentumfilmek között – írja az MTI.



A berlini fesztiválon bemutatott és díjazott Dealert, Fliegauf Benedek rendezését a Függetlenek Fóruma szekcióban láthatja a cseh fesztivál közönsége, míg a Cannes-ban ifjúsági díjat nyert Kontrollt, Antal Nimród alkotását a Variety című szaklap filmkritikusainak választottjaként mutatják be. Steven Lovy filmje, a Mix a fesztivál Nyugat Keletje elnevezésű programjában lesz látható – közölte a Magyar Filmunió.



Az idén külön szekciót szentelnek Karlovy Varyban a táncművészet, a kortárs koreográfia filmképi megjelenítésének. A Tánc a kamerának című válogatásba Grunwalsky Ferenc Ladányi Andreával készített Táncalak című rendezése és Tolnai Szabolcs Nagy Józsefről készített, Egy ismeretlen naplója című portréfilmje került be.
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.