2003. szeptember. 23. 08:46 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Kult

Románia: a legrégebbi emberi csontot találták meg

Mintegy 34-36 ezer évvel ezelőtti emberi állkapocscsontra bukkantak kutatók Romániában; ez lehet az eddig felfedezett legrégebbi maradvány, amely már a modern embertípushoz tartozik - állították a lelet amerikai felfedezői hétfőn.

A Saint Louis-i egyetem antropológusai tavaly februárban találtak a csontra a Kárpátok délnyugati részének egy barlangjában, medvecsontok mellett - ismertette a csoport vezetője, Erik Trinkaus professzor az amerikai tudományos akadémiának készített jelentésben, amely a www.artsci.wustl.edu internetes honlapon is megtalálható. A lelet korát azóta sikerült karbonos kormegállapítással behatárolni.
Ez lehet az első tárgyi lelet, amely azt mutatja, milyenek voltak az első emberek, amikor megjelentek Európában. A csont egyebek között azt mutatja, hogy a kor emberei széles arccsontozattal és különösen nagy bölcsességfogakkal rendelkeztek. Trinkaus azt is elmondta, hogy leleteik alátámasztani látszanak azt az elméletet, amely szerint a cro-magnoni és a Neander-völgyi ősemberek szoros kapcsolatba kerültek egymással, és a két emberi alfaj az idők folyamán kereszteződött.
Ugyanabban a barlangban - a Pestera cu Oase nevűben - idén júniusban is találtak emberi csontokat, ezek vizsgálata és koruk megállapítása jelenleg folyik. Jövő nyáron további kutatómunkákat terveznek a barlangban. (MTI)
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.