Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
2003. május. 28. 15:25
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Kult
Egy előadás tragédiája
Május 26-án ment utoljára a Nemzeti Színházban Az ember tragédiája. Az előadás Jordán Tamás igazgató szerint drága, esténként egymilliós veszteséget termel, és nem nagyon jönnek be rá a nézők. A rendező Szikora János szerint a színház nem tett meg mindent az előadás megmentéséért. Meglehet, a Tragédiát a premier emlékezetes, választási kampányfogásnak is beillő tévéközvetítése tette tönkre: ha valamit négymillióan látnak a bemutató napján, nem tartható műsoron hosszú ideig. Ön szerint miért nem játsszák tovább Szikora posztmodern Tragédiáját?
Szikora János a hét elején tartott sajtótájékoztatón sejteni engedte, hogy a levételről szóló döntés politikai motivációjú, de azt is hangsúlyozta, nem kíván "rosszízű vitákat" Jordánnal. Minden jel szerint azonban kezd elmérgesedni kettejük viszonya. Szikora maga is volt már színházvezető, sőt, ebben az évadban megbízott igazgató a Szolnoki Szigligeti Színházban. Gyakorlati szempontokat fogalmazott meg, amelyek alapján megmenthetőnek tartja az előadást; mint elmondta, korábban javaslatot tett a produkció átalakítására, költségcsökkentésére. Bírálta a Nemzeti közönségszervezését is, jelezve, ő egy másik céget javasolt Jordánéknak.
A Nemzeti igazgatója szerint viszont "példátlan, hogy egy, a műsorrendről lekerülő darab rendezője sajtótájékoztatót hív össze". Jordán éppúgy gyakorlati színházvezetési szempontokra hivatkozik, amikor a levételt indokolja: túl drága, nem finanszírozható tovább az előadás, miközben félházakkal megy, és lefoglalja a teljes műszakot, vele párhuzamosan tehát nem mehet más darab a stúdiószínpadon. Jordán a közönségszervezésre is kitért: szerinte Szikora egy olyan céget "küldene" a Nemzetibe, amely egy másik produkció kapcsán már leszerepelt.
Szikora előadását tavaly emlékezetes módon próbálta felhasználni a politika. Március 15-ei díszbemutatóját az akkori kormányerő kampánya részének tekintette. Az előadást elvben milliók láthatták, nem csoda hát, hogy egy év múltán elmaradozik a közönség: színházi előadást nem szoktak a bemutató körül "tévésíteni". Erre akkor Schwajda György, a Nemzeti előző igazgatója is felhívta a figyelmet, hozzátéve, hogy a próbafolyamatot is nehezítette, hogy az előadásnak a televíziós követelményeknek is meg kellett felelnie. Szembe is került ennek nyomán Orbánékkal.
A televíziós közvetítés akár egy előadás körüli mítosz kialakulásához is hozzájárulhatna. Tavaly a tévé elé ültek a "polgári erők", nekik szánta a kormány a premiert, s Szikora tulajdonképpen megfricskázta őket: olyan posztmodern Tragédiát rendezett, amelyet vélhetően épp az a közönség nem szeret, amelyet Orbánék óhajtottak volna megnyerni. Amint az egy, a témáról szóló rádióműsorban elhangzott, a protkollvendégek nyomban az előadás után elsiettek a színházból.
Ettől persze most még tódulhatnának rá a fiatalok - akiknek a rendező, saját bevallása szerint az előadást szánta -, de nem teszik. Hogy miért, az már nem magyarázható ilyen egyszerűen. Nekik talán nem kell "ez az egész"? Nemzetistül, tragádiástól? Most ütne vissza, hogy a politika kampánykérdéssé tette a Nemzeti Színházat? Mindenesetre ma, alig egy évvel a bemutató után sem lehet tisztán, a politikától függetlenül "csak" egy előadásról vitatkozni, s félő, soha nem derül ki, hány előadás lett volna még a Tragédiában.
A Nemzeti igazgatója szerint viszont "példátlan, hogy egy, a műsorrendről lekerülő darab rendezője sajtótájékoztatót hív össze". Jordán éppúgy gyakorlati színházvezetési szempontokra hivatkozik, amikor a levételt indokolja: túl drága, nem finanszírozható tovább az előadás, miközben félházakkal megy, és lefoglalja a teljes műszakot, vele párhuzamosan tehát nem mehet más darab a stúdiószínpadon. Jordán a közönségszervezésre is kitért: szerinte Szikora egy olyan céget "küldene" a Nemzetibe, amely egy másik produkció kapcsán már leszerepelt.
Szikora előadását tavaly emlékezetes módon próbálta felhasználni a politika. Március 15-ei díszbemutatóját az akkori kormányerő kampánya részének tekintette. Az előadást elvben milliók láthatták, nem csoda hát, hogy egy év múltán elmaradozik a közönség: színházi előadást nem szoktak a bemutató körül "tévésíteni". Erre akkor Schwajda György, a Nemzeti előző igazgatója is felhívta a figyelmet, hozzátéve, hogy a próbafolyamatot is nehezítette, hogy az előadásnak a televíziós követelményeknek is meg kellett felelnie. Szembe is került ennek nyomán Orbánékkal.
A televíziós közvetítés akár egy előadás körüli mítosz kialakulásához is hozzájárulhatna. Tavaly a tévé elé ültek a "polgári erők", nekik szánta a kormány a premiert, s Szikora tulajdonképpen megfricskázta őket: olyan posztmodern Tragédiát rendezett, amelyet vélhetően épp az a közönség nem szeret, amelyet Orbánék óhajtottak volna megnyerni. Amint az egy, a témáról szóló rádióműsorban elhangzott, a protkollvendégek nyomban az előadás után elsiettek a színházból.
Ettől persze most még tódulhatnának rá a fiatalok - akiknek a rendező, saját bevallása szerint az előadást szánta -, de nem teszik. Hogy miért, az már nem magyarázható ilyen egyszerűen. Nekik talán nem kell "ez az egész"? Nemzetistül, tragádiástól? Most ütne vissza, hogy a politika kampánykérdéssé tette a Nemzeti Színházat? Mindenesetre ma, alig egy évvel a bemutató után sem lehet tisztán, a politikától függetlenül "csak" egy előadásról vitatkozni, s félő, soha nem derül ki, hány előadás lett volna még a Tragédiában.
