Nem változtatott könyvheti szabályzatán az MKKE
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) keddi igazgatótanácsi ülésén nem módosította a júniusi ünnepi könyvhét szervezésére vonatkozó, tavaly októberben, ellenszavazat nélkül elfogadott új szabályzatát. Az MKKE döntésének következményei ellen tizennégy - a Vörösmarty térről részben kiszoruló - kiadó és számos értelmiségi tiltakozott az utóbbi hetekben.
Az MKKE tavalyi döntéséből fakadó következmények ellen kiadók és harmincöt közéleti személyiség, közöttük Kertész Imre, Fejtő Ferenc, Bacsó Béla és Heller Ágnes tiltakozott, amiért az egyesület a tagjain kívüli kiadókat kizárná a könyves rendezvényről.
A tizennégy tiltakozó kiadóból öt MKKE-tag, közülük azonban csak a Magyar Könyvklub volt jelen a keddi ülésen; Révai Gábor igazgató közölte, nem ért egyet a döntéssel, de ő sem javasolta a szabályzat megváltoztatását. Zentai Péter László megerősítette Bart István MKKE-elnök korábbi nyilatkozatát, miszerint a tiltakozáshoz csatlakozó neves értelmiségi szerzőket "megtévesztették". A kipattant vita hátterében szerinte az áll, hogy az ünnepi könyvhét - melynek alapítója és rendezője 1929 óta az MKKE - kinőtte a Vörösmarty teret, s úgy vélte, azoknak, akik az MKKE-ellenes felhívást megfogalmazták és eljuttatták az értelmiségieknek, "nyilvánosan elnézést kellene kérniük azért, mert nem állítottak igazat". Zentai szerdán készül tárgyalni Schiffer János főpolgármester-helyettessel arról, hogy tegyék lehetővé több könyves pavilon felállítását a Váci utcában és a környező utcákban, amire az MKKE évek óta kéri a fővárost és a kerületi önkormányzatot.
"Az MKKE vezetése felrúgva a több mint hetven éves könyvhét hagyományát, szembekerülve a világ könyvvásárainak normáival, ettől az évtől saját tagjain kívül minden más kiadót kizár a Vörösmarty térről - egy a főváros által a nyilvános könyvünnepre, s nem egyleti magánrendezvényre átadott köztérről" - reagált a történtekre a hvg.hu-nak a tiltakozó kiadók, írók, tudósok nevében Miklós Tamás, az Atlantisz kiadó igazgatója. "Amikor az MKKE vezetőinek tárgyilag sem korrekt közleménye egy más korszakból származó fogással "megtévesztetteknek" nevezi a könyvhét szabadsága mellett kiállókat, akkor megsérti, mintegy kiskorúnak, ítélőképessége birtokában nem levőnek tekinti a magyar értelmiség színe-javát. A tiltakozó írók, műfordítók, történészek, filozófusok, teológusok felháborodással utasították és utasítják vissza - szégyennek minősítették - a mértéket veszített MKKE-vezetők védhetetlen magatartását, amint ezt az olvasók az írott kulturális sajtóban és a rádióban maguk is megismerhették, megismerhetik" - szögezte le Miklós Tamás.