2003. május. 09. 13:46 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Kult

Manherz Károly Herder-díjat kapott

Manherz Károly, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem dékánja pénteken a bécsi egyetemen átvette a tekintélyes Herder-díjat, amelyet a hamburgi Alfred Toepfer Alapítvány olyan kelet-közép-európai tudósoknak, művészeknek ítél oda, akik kiemelkedő teljesítménnyel gazdagították az európai kultúrát.

Manherz Károly germanista, nyelvész, egyetemi tanár, de emellett számos politikai funkciót is betöltött állami hivatalokban - 1989-90-ben művelődési miniszterhelyettes, 1990-91-ben a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára, 1991-92-ben a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekkel foglalkozó címzetes államtitkára volt -, valamint a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségénél. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia tudományos minősítő bizottságának, és 1993 óta az ELTE dékánja.
Az 1964-ben alapított, 15 ezer euróval járó díjat a Sturm und Drang irodalmi mozgalom szellemi atyjáról, Johann Gottfried Herderről (1744-1803) nevezték el. A Herder-díj magyar kitüntetettjei között van Kodály Zoltán - aki az alapítás évében nyerte el a kitüntetést -, Szabolcsi Bence zeneesztéta, Keresztury Dezső irodalomtörténész, Konrád György író, Varga Imre szobrász, Glatz Ferenc történész, Kertész Imre és Esterházy Péter író. A díjazottak mindegyike javasolhat egy ösztöndíjast, akinek egy tanéven át havi 920 euróval dotálják ausztriai tanulmányait. Manherz Károly Horváth Katalin II. éves PhD- (doktorandusz) hallgatót javasolta, aki az ELTE-n végzett, s már egyetemista korában kitűnt grammatikai és nyelvészeti dolgozataival, s az első számú jelölt az oktatói utánpótlás szempontjából az ELTE Germanisztikai Intézet német nyelvészeti tanszékén.
A Herder-díj idei kitüntetettjei Manherz Károly mellett Alesz Rasanau fehérorosz költő, Vaszil Gjuzelev bolgár történész, Drago Jancar szlovén író, Stanislaw Mossakowski lengyel művészettörténész és az építészetelmélettel foglalkozó román Ana-Maria Zahariade. (MTI)
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.