2003. április. 10. 10:31 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Kult

Félórás elsötétítésre ítélte az ORTT a tv2-t a romaparódiáért

Műsorszolgáltatási jogának félórás megvonásával sújtotta a tv2-t a Bazi nagy roma lagzi című műsor sugárzása miatt szerdán az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Az elsötétítést két napon belül, főműsoridőben kell végrehajtania a társaságnak.

Az ORTT a médiatörvényben foglalt, a társadalmi csoportok nyílt vagy burkolt megsértésének, kirekesztésének, faji szempont alapján való bemutatásának tilalmára vonatkozó rendelkezés megsértése miatt sújtotta a szankcióval a társaságot. A tíz nappal ezelőtt, március 30-án sugárzott műsor miatt korábban többen, köztük Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, is tiltakozásuknak adtak hangot. Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa az ORTT-hez fordult, a médiahatóság azonban már ezt megelőzően hivatalból vizsgálatot indított az ügyben.
A tv2 csak az írásos határozat kézhezvétele után kíván nyilatkozni - értesült az MTI, az Index ugyanakkor úgy tudja, a televíziótársaság nem fordul bírósághoz, végrehajtja a rá kiszabott szankciót. (MTI)
hvg360 Serdült Viktória 2024. november. 28. 10:09

Felesleges kényeskedni a függetlenség miatt – a bírókat képviselő OBT elnöke a kormány alkujáról

Két lehetőség volt: vagy nincs pénz, vagy pedig van, de akkor alá kell írni a papírt – így magyarázta a HVG információi szerint egy belső értekezleten Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke, miért ment bele a kormány diktálta megállapodásba. Beszédének több forrásból hozzánk eljutott átirata szerint azt mondta, felesleges kényeskedni a bírói függetlenség miatt.