Vállalkozás ecoline.hu 2012. május. 21. 19:15

Ők a legjobban fizetett cégvezetők

Az Apple messze a legbőkezűbb cég az USA-ban, legalábbis ami a vezérigazgatói fizetéseket illeti.

Az Apple messze a legbőkezűbb cég az USA-ban, legalábbis ami a vezérigazgatói fizetéseket illeti. Tim Cook 2011-es kelt szerződése alapján 378 millió dolláros éves rekord bérért szegődött el az Apple-t vezetni a Wall Street Journal tőzsdefelügyelet által közreadott adatokból származó gyűjtése szerint. A Steve Jobs utódaként a cég élére került Cook egyelőre beváltotta a hozzá fűzött reményeket - az Apple tavaly egymaga volt felelős a tőzsdei cégek profitnövekedésének több mint feléért, idén pedig hosszú idő után végre úgy határozott, osztalékot fizet és részvényeinek egy részét is visszavásárolja. Az Apple száguldásának a tulajdonosok mellett Cook is nagyon örülhet - a 99 százalékban részvényopciók formájában megítélt javadalma már most 530 millió dollárt ér, és legkorábban 2016-ban teheti azt készpénzzé.

Tim Cook, Apple CEO

A második legjobban kereső amerikai cégvezető az Oracle vezére, Larry Ellison, aki "mindössze" évi 76 millió dollárra jogosult. Ellison kompenzációja  - ahogy Cooké is - javarészt részvényopciókból állt; 13,3 millió dolláros bónuszt, és 62,7 millió dolláros részvényopciót ítéltek meg számára, ám ez utóbbi elenyésző az összesen 22 százalékra rúgó, 29 milliárd dolláros tulajdonrészéhez képest. Az Oracle-vezér már második éve a ezüstérmes, az előző évtizedben pedig a WSJ listájának vezetője volt, összesen 1,8 milliárd dollárnyi fizetéssel.

Larry Ellison, Oracle CEO

Harmadikként a CBS Corp. CEO-ja, Leslie Moonves futott be 2011-ben, 69,3 millió dolláros, a tavalyi évhez képest majd 30 százalékkal magasabb fizetéssel. Moonves az előző három évben is bekerült a top5-be, a CBS-részvényesek pedig nem is ellenkeztek emiatt - annak ellenére, hogy bére közel felét bónuszként rakhatta zsebre -, hiszen ez idő alatt befektetésük évi 52 százalékos hasznot hozott a részvények felértékelődése és a a bőséges osztalék révén.

Leslie Moonves, CBS Corp. CEO

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.