Megvetették lábukat az új magyar oligarchák
A hatalmukkal korábban visszaélő, a 2010-ben ellenzékbe szorult politikai pártokhoz kötődő oligarchákkal úgy számolt...
A hatalmukkal korábban visszaélő, a 2010-ben ellenzékbe szorult politikai pártokhoz kötődő oligarchákkal úgy számolt le a Fidesz, hogy helyükre saját vazallusait ültette - írja elemző cikkében a Reuters. Az uniós és kormányzati pályázati pénzek elosztását felügyelő Nemzetfejlesztési Minisztérium és az NFI Zrt. mellett az MFB-t és az NFÜ-t is a Fideszhez hű üzletemberek irányítják. Az állami cégek vezetőit is a kormánypárthoz lojális emberekre cserélték le, így a Szerencsejáték Zrt. és az MVM vezérkara is átalakult, de az építőiparban, az energia- és reklámiparban is jelentősen megnőtt a Fideszhez közel álló üzletemberek befolyása - írja a Reuters.
A leginkább feltűnő a 2010 óta jelentős állami megbízásokhoz hozzájutó Nyerges Zsolt cégei körüli csend a hírügynökség beszámolója szerint, amely emlékeztet arra, hogy Nyerges cége, a Közgép az elmúlt másfél évben 200 milliárd forintnyi állami megbízást kapott, Simicska Lajossal közös reklámcégének budapesti jelenléte pedig egyre feltűnőbb. A Publimont többek között a BKV egyes reklámfelületeinek továbbértékesítével foglalkozik, és csak a Szerencsejáték Zrt-től 250 millió forintos megbízást zsebelt be az elmúlt három hónapban. A Publimont jelenleg egy kétszereplős pályázaton a BKV teljes hirdetési kapacitásának továbbértékesítéséért verseng, és jó esélye van a győzelemre. A BKV a kiíráskor ugyan nem tett eleget a közbeszerzési eljárási feltételeknek, ám a tendert mégsem vonták vissza.
Nyerges, csakúgy mint üzlettársa Simicska Lajos a sajtó számára elérhetetlen, üzleti jelenlétük a azonban meghatározó a Reuters szerint. A Századvég elnöke a hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a Fidesz elődjével azonos elvek mentén a párthűségre alapozva próbálja kiépíteni az üzleti elitet, így az oligarchák idejének egyelőre koránt sincs vége Magyarországon.