A hatóságok nem találtak bombát a gépen.
Bombafenyegetést kapott az egyik repülőgép Ferihegyen hétfőn – írja a Gulyáságyú Média. A lapnak egy olvasója azt mondta, a Ryanair Koppenhágából Budapestre tartó FR 81-es számú járatát fenyegették meg.
Az érintett repülőgépet budapesti leszállása után még a leszállópályán megállították, és már ott megkezdték a csomagok kipakolását és átvizsgálását.
A lap megkeresésére a Budapest Airport Zrt. megerősítette az értesülést. „A gép helyi idő szerint 12:33 órakor landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a leszállást követően az utasokat buszokkal biztonságban a terminálra szállították. A hatóságok a vonatkozó szabályoknak megfelelően a gépet és a csomagokat átvizsgálták, és miután biztonságosnak találták, a légijármű az állóhelyére gurult. Az eset a repülőtér forgalmában nem okozott fennakadást, az I. futópályát átmenetileg lezárták, amit 14:30 előtt újranyitottak” – írták.
Nyitóképünk illusztráció.