Csak két étterem tart majd nyitva, a többi dolgozói pihenhetnek az ünnepen.
Két kivétellel zárva lesznek december 24-én a McDonald’s éttermei: a több mint 110 egység közül csupán két budapesti, az Aréna Mallban és az Allee-ban található nyit majd ki a bevásárlóközpontokkal fennálló szerződéses kötelezettségek miatt.
A Progress Étteremhálózat Kft. által üzemeltetett éttermek többsége már évek óta nem nyitott ki ezen a napon, tavaly pedig a franchise üzletek is bekapcsolódtak a kezdeményezésbe.
„A hazai McDonald’s-nak és partnereinek fontos, hogy a dolgozók a családjaik körében tölthessék az ünnepeket, ezért döntöttek most is a gyakorlat folytatása mellett” – olvasható a zárva tartásról szóló közleményben.