Vállalkozás Mérlegen 2024. december. 10. 11:15

„Mi voltunk a legtapasztalatlanabbak, a legkevesebb pénzzel, mégis mi jutottunk el idáig” – a Munch a Mérlegen podcastban

Mit jelent csótányüzemmódban túlélni? Miért érdemes konkurencia helyett partnerként tekinteni a hasonló gondolkodású vállalkozókra? Mennyi idő alatt jövünk rá, hogy „világmegváltó” ötletünk lett, és milyen előnyt jelentett a koronavírus alatt vállalkozást indítani? Wettstein Alberttel, a Munch megálmodójával beszélgettünk.

Utolsó részéhez ért a Mérlegen, a HVG üzleti podcastjának negyedik évada. Az ünnepekhez közeledve a karácsony egyik legnagyobb problémájáról, az ételpazarlásról beszélgettünk, illetve a kezdeményezésről, amely ezt próbálja csökkenteni – egész évben. Ehhez Wettstein Albertet, a Munch egyik társalapítóját hívtuk vendégül, aki elmesélte, hogyan pattant ki a fejéből az ötlet egy vizsga előtti álmatlan éjszakán.

Szó lesz arról is, mi kerül egy-egy Munch csomagba, hova vezethet egy jól sikerült házibuli, illetve arról, hogyan nőtte ki magát a cég nemzetközi vállalattá. De mennyi pénz kell egy informatikai cég elindításához, és mennyivel lenne gyorsabb ez ma a mesterséges intelligenciával? És mi közük az indiai programozóknak a cég sikeréhez? Ezekre is választ kaphatnak a beszélgetésből.

A műsor elején szokás szerint átbeszéljük az elmúlt időszak vállalkozásokat érintő legérdekesebb híreit, beszéltünk Brian Thompson, a UnitedHealthcare vezérigazgatójának haláláról, illetve az Észak-Korai határon nyílt Starbucks kávézóról. És ha már karácsony, nem maradhattak ki az extrém adventi kalendáriumok, ahogyan a legnépszerűbb csokik sem!

A HVG Podcastok hallgatói kérdőívét itt tudod kitölteni.

Váltsd velünk valóra! – a műsort a Raiffeisen Bank támogatja.

  • 00:00 Intro
  • 00:41 A UnitedHealthcare CEO Brian Thompson halála
  • 04:00 Starbucks az észak-koreai határon
  • 07:29 Bezár a salzburgi Mozart-golyó gyár
  • 11:06 Luxus adventi kalendáriumok
  • 17:03 A stúdióban Wettsein Albert, a Munch egyik megálmodója
  • 17:10 Mi a Munch?
  • 17:59 Mi kerül egy-egy csomagba?
  • 19:37 Milyen gyakran érdemes muncholni?
  • 20:16 Hogyan indult a vállalkozás?
  • 22:57 Hogy állt össze a csapat, és mikor döntötték el, hogy belevágnak?
  • 26:51 Honnan sikerült tőkét szerezni az induláshoz?
  • 31:18 Rizikós volt-e a koronavírus-járvány idején elindulni?
  • 32:22 Hogyan próbálták befűzni a partnereket?
  • 35:06 Hány partnerrel és felhasználóval működik jelenleg a Munch?
  • 35:51 Miért éri ez meg nekik?
  • 36:34 Az éttermek vagy az élelmiszerboltok csomagjait preferálják inkább a fogyasztók?
  • 38:32 Hogy jönnek a képbe a virágboltok?
  • 39:30 Vannak-e bakancslistás partnerek?
  • 41:25 Milyen újdonság jöhet jövőre a Munch életében?
  • 42:26 Mi volt a motiváció a külföldi terjeszkedésre?
  • 45:13 Mik voltak a külföldi piacra lépés nehézségei?
  • 49:57 Mi az a MunCharity?
  • 50:54 Különleges-e a karácsonyi időszak a cég életében?
  • 51:41 Hogyan lehet elkerülni az otthoni ételpazarlást?
  • 52:17 Hogyan élte meg a sikert? Mindig vállalkozó akart lenni?
  • 56:03 Mennyire jött be a vállalkozói lét?
  • 58:06 Mik a tervek a következő 5-10 évbe?
  • 59:14 Egy jó tanács azoknak, akik vállalkoznának

No Title

No Description

Iratkozz fel a Mérlegen csatornájára itt: SpotifyApple Podcasts.

Vagy kövesd és hallgasd meg a HVG Podcastok műsorait az alábbi platformok bármelyikén: SpotifyApple PodcastsSoundCloudYouTube.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.