Vállalkozás hvg.hu 2024. május. 02. 08:02

369 milliárdos nyereséget ért el az MVM Csoport

A Csoport állami támogatása 1002 milliárd forint volt, közel kétszerese az egy évvel korábbinak.

Rekordszintre, 369 milliárd forintra nőtt az MVM Csoport nyeresége – derül ki a cég nemzetközi szabvány szerint készített éves eredménykimutatása szerint.

Az MVM Zrt. anyavállalat adózott eredménye 213 milliárd.

A cégcsoport eredményeibe közrejátszott a tavaly az államnak rendkívüli módon kifizetett 309 milliárd forintos osztalékelőleg is. Megduplázódott az MVM Csoport által kapott állami támogatás is: míg 2022-ben még csak 516 milliárd forint volt, 2023-ban már 1002 milliárdot kaptak a központi költségvetésből „rezsivédelmi támogatásként”.

Jelentősen csökkentek az MVM árbevételei: a gázért 2,5 ezermilliárd forintot kaptak az egy évvel korábbi 5 ezermilliárddal szemben, az áramból származó bevétel 1,9 ezermilliárdról 1,7 ezermilliárdra csökkent.

Frissítés: Cikkünk korábbi verziójában a Népszava alapján arról írtunk, hogy az MVM Csoport 190 milliárdos veszteséget ért el 2023-ban. Ez a beszámoló “teljes átfogó jövedelem” sorának téves értelmezéséből adódott. A kategória olyan nem realizált, főként átértékelésből származó hatásokat foglal magában, amelyek a cégcsoport saját tőkéjére ugyan hatással vannak, de a tárgyidőszaki eredményére nem – jelezte cikkünk megjelenése után a cégcsoport.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.