Tigst Assefa óriási hajrával nyerte meg a brit fővárosban rendezett versenyt.
Tigst Assefa megdöntötte a női maratonfutás világcsúcsát, mivel 2:15:50 órás eredménnyel megnyerte a vasárnapi London Marathont. Az eddigi világrekordot – a tavalyi, londoni verseny óta – a kenyai Peres Jepchirchir tartotta 2:16:16 órával, írja az MTI.
Assefa és a 2021-es londoni győztes kenyai Joyciline Jepkosgeit hihetetlen tempót diktált a vasárnapi verseny elején, majd a tavaly Londonban, illetve a párizsi olimpián is ezüstérmes etióp az utolsó néhány kilométeren megelőzte riválisát, aki 2:18.44-es idővel végül második lett. Az olimpiai bajnok holland Sifan Hassan 2:19.00 órával a harmadik helyen végzett.
A férfiaknál a kenyai Sabastian Sawe nyert (2:02:27 ó), aki körülbelül tíz kilométerrel a vége előtt egyéni szökésbe kezdett és sikerrel járt. Ez volt Sawe második maratoni győzelme, először tavaly Valenciában nyert. A célba a félmaratoni világcsúcstartó ugandai Jacob Kiplimo érkezett másodikként (2:03:37 ó), míg a tavalyi győztes kenyai Alexander Mutiso Munyao ezúttal bronzérmet szerzett (2:04:20 ó).
Tigst Assefa nem az első alkalommal nyújtott ilyen kiemelkedő teljesítményt, 2023-ban Berlinben több mint két perccel javított a női maratonfutás akkori világcsúcsán.
Elfogadták a „lex Milákot”, a sportért felelős miniszter is odaítélheti az edzői életjáradékot
A párizsi olimpián arany- és ezüstérmet nyert úszó nem nevezte meg a felkészítőit, akik így millióktól estek el. Egy törvénymódosítás értelmében most visszamenőleg is megkaphatják a pénzt.
