Áramütést szenvedett egy vasúti dolgozó, majd a segítségére induló munkatársát is megrázta az áram, és a mentősök is sérülést szenvedtek el a komáromi állomáson. Azóta már mindenki túl van az életveszélyen.
Bizarr baleset történt a komáromi vasútállomáson – számolt be az RTL. Két héttel ezelőtt történt az eset, amikor a nagy viharban leszakadt a felsővezeték, és ahogy ilyenkor kell, ki is érkeztek a szerelők. Az egyik szerelőt azonban, miközben próbálta javítani a vezetéket, megrázta az áram.
Az egyik társa segíteni próbált a bajba került szerelőnek, de őt is áramütés érte. Mentőt hívtak hozzájuk, de még a mentősök is megsérültek. Hogy pontosan hogyan, arról nem adott tájékoztatást a mentőszolgálat, de az RTL úgy tudja, hogy őket már nem áramütés érte.
A két munkás életveszélyes sérülést szenvedett, de túlélték, sőt, mostanra már az intenzív osztályról is kiengedték őket. A mentősök csak könnyebb sérüléseket szenvedtek.
A vasutas szakszervezet szerint térerő-érzékelő eszközökre volna szükség, hogy a hasonló balesetek elkerüljék, a MÁV erre úgy reagált, hogy vizsgálják az eszköz alkalmazhatóságát.