Sorban állnak az emberek, hogy a 20 százalékos infláció idején 10 százaléknál valamivel jobb kamatú állampapírt vegyenek, miközben van olyan befektetés is, amire szó nélkül megadja az állam a 20 százalékos hozamot is. Elég magas összeghatárig ilyen a nyugdíjpénztári, nyugdíjbiztosítási és egészségpénztári befizetés, aminél még ilyenkor sem késő belehúzni az éves adójóváírás kihasználásáért.
Aki önkéntes nyugdíjpénztár, egészségpénztár tagja, vagy nyugdíjbiztosítása van, annak az az év vége előtt érdemes újra megnéznie, hogy mennyi a havi rendszeres befizetése. Ha ugyanis ennek éves összege kevesebb, mint 750 ezer forintot (biztosításnál 650 ezer), akkor érdemes átgondolnia, hogy maradt-e még pénze hosszú távú megtakarításra. Ha igen, érdemes befizetnie, hogy megkaphassa a maximális, 150 ezer vagy 130 ezer forintos adókedvezményt. Ez rögtön biztos 20 százalékos hozamot jelent. Ráadásul ennél azzal még akkor nem is számoltunk, hogy ez az összeg nem egy év alatt kamatozott ennyit a megtakarítójának, hiszen nem kellett az év elején befizetnie a teljes összeget, elég volt részletekben.
Aki félretesz nyugdíjas korára, és megtakarítását az állam által preferált megtakarítási formák valamelyikében tartja, annak adójóváírás, más néven adóvisszatérítés jár, feltéve, hogy Magyarországon személyi jövedelemadót fizet, és annak összege nagyobb, mint az adókedvezmény összege.
A nyugdíjpénztárba, nyugdíjbiztosításra és Nyugdíj Előtakarékossági Számlára (NYESZ) idén befizetett összeg 20 százalékának megfelelő összeget jövőre, a személyi jövedelemadó bevallása után a NAV átutalja a befektetési formánkhoz tartozó számlánkra. A maximálisan igénybe vehető adójóváírás összege eltérő a különböző nyugdíj-előtakarékossági formáknál, ezek közül a nyugdíjpénztárnál a legmagasabb, de a nyugdíjbiztosítás sem sokkal marad el ettől.
Ezzel az állam lényegében ad egy kiemelkedően magas induló hozamot a befektetésünkre. Ez 20 százalékos hozam dopping csak a friss befizetésre jár, onnantól már a nyugdíjpénztár vagyonának, illetve a biztosítási befekteté kezelőitől és a választott portfóliónk aktuális hozam jellemzőitől függ, hogyan alakul az itt lévő vagyonunk - írja a Bank360.hu.
Mennyit kapok vissza?
Az adóvisszatérítés nem korlátlan, az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében maximum évi 150 ezer forint, a nyugdíjbiztosításnál 130 ezer forint, a NYESZ-nél maximum 100 ezer forint. Az adókedvezményt minden évben megkapjuk, ha befizetünk a kedvezményezett megtakarítási formákba és fizetünk elég szja-t a jóváíráshoz. A kedvezmények egymással párhuzamosan is igénybe vehetőek.
Nyugdíjpénztár tagoknak összesen 750 ezer forintot kell befizetniük egy évben ahhoz, hogy a teljes 150 ezer forintos adókedvezményt igénybe tudják venni. Ezt nem kell egyenlő havi részletekben megtenni. Az adott évben év végéig a számlánkon jóváírt új befizetés alapján kapjuk az adókedvezményt, függetlenül attól, mikor mennyit fizettünk.
Az év végi plusz befizetésnél érdemes arra figyelni, hogy nem a befizetés dátuma a lényeges, hanem az, hogy ezt az összeget a számlánkon jóvá is írják. Ha biztosra akarunk menni, akkor nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni decemberben a befizetést, esetleg érdemes megkérdezni vagy megnézni, hogy a pénztárunk, biztosítónk mikori dátumú befizetést ír jóvá még biztosan 2022-ben.
A nyugdíjpénztár mellett az egészségpénztári, önsegélyező pénztári befizetéseink után is jár az adókedvezmény. Itt már figyelni kell arra, hogy a különböző önkéntes pénztárakba történt befizetések összeadódnak, és összesen lehet utánuk legfeljebb 150 ezer forint adójáváírást igényelni évente.
Hogyan igényelhetem az adóvisszatérítést, és hogyan kapom meg?
Az adóvisszatérítést a személyi jövedelemadó bevallásában kell igényelni. A visszatérítést a NAV nem nekünk utalja át, hanem a bevallást követő 30. napig a mi számlánkra annál a nyugdíjpénztárnál, egészségpénztárnál, amelyet a bevallásban megjelöltünk. Ha az idei év vége és a bevallás benyújtása között valaki nyugdíjba megy, akkor kérheti, hogy a pénzt neki személyesen utalják át.
A pénztárak adatot szolgáltatnak a NAV-nak a befizetéseinkről, tehát ezek az összegek és az ezek alapján járó adójóváírás a NAV által készített adóbevallás tervezetben is szerepel. Ilyenkor csak el kell fogadnunk, ha az összeg és a jóváírás helyes, és nincs vele más dolgunk.