Vállalkozás hvg.hu 2022. május. 31. 13:38

295 millió forint osztalékot vett ki Várkonyi Andrea a cégéből

Túl van az első teljes évén a Whitedog Media Kft., nagyot nőtt a profitja, valamint a kifizetett osztalék is.

Egy éve ilyenkor, a 2020-as céges beszámolók leadásakor arról számolt be Várkonyi Andrea nemrég alapított új cége, a Whitedog Media Kft., hogy négy hónappal az alapítása után 47 millió forintot fizetett. Most pedig már túl van a vállalat az első teljes évén is: 2021-ben összesen 393,9 millió forint osztalék származott a cégből, ebből 295 milliót a 76 százalékos tulajdonrésszel bíró Várkonyi kapott (a kisebbségi tulajdonos egy másik magánszemély, akinek az Opten adatai szerint ez az egyetlen céges kötődése).

A Whitedog 2 milliárd forint nettó árbevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 127 millióval. Persze a költségei is megnőttek így, hogy egy teljes évről adtak le már jelentést, de a nyereség így is nagyobb lett. Egy évvel korábban 52 millió, ezúttal már 388 millió forint volt a profit.

A HVG idén márciusban még arról írt: a cégnek kizárólag a tulajdonos férjének, Mészáros Lőrincnek a cégcsoportja adott munkákat - azóta az informatikai piacon gyorsan növekvő, tőzsdén jegyzett Delta Technologies-csoport is adott munkát a Whitedog Media Kft.-nek. Mészáros vagyona amúgy tavaly a 100 leggazdagabb magyar listája szerint 35 milliárd forinttal nőtt, ez alapján átlagosan alig több, mint négynaponta szerzett annyi pénzt, mint amennyi a felesége cégéből az osztalék volt.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.