A háború kellemetlen mellékhatása, amely várhatóan tovább súlyosbodik.
Korlátozást vezettek be brit szupermarketek az étolaj vásárlására – számolt be a Sky News. A brit Tescónál három palackot vásárolhat egy vevő, a Waitrose-nál és a Morrisonsnál kettőt, az Icelandnél pedig csupán egyet. A Skynak a Sainsbury's szóvivője azt közölte, hogy nem tervezik korlátozás bevezetését.
A korlátozás hátterében az ukrajnai háború miatti ellátási problémák állnak: az Egyesült Királyságban forgalmazott napraforgóolaj nagy része ugyanis Ukrajnából érkezik. Az orosz támadás alatt álló ország a napraforgóolaj legfontosabb exportőre, az ellátási zavarok és az ezzel együtt járó drágulás pedig a következő hónapban tovább súlyosbodhat Európa-szerte.
Néhány napja írtunk arról, hogy a franciáknál pánikvásárlás miatt tűnt el a polcokról az étolaj, de megnövekedett a kereslet az egész kontinensen.
Hasonló korlátozást nálunk is több kiskereskedelmi lánc bevezetett, ám az részben más okra vezethető vissza: a napraforgó-étolaj az egyike azoknak a termékeknek, amelyekre a kormány árstopot vezetetett be, a már tavaly óta gyorsan dráguló olaj esetében a láncok a növekvő kereslet miatt döntöttek arról, egy vásárló hány litert vehet.