Ősztől tervezik ezt bevezetni, de ha romlik a járványhelyzet, hamarabb is megléphetik.
Az idegenfogalmi idény végével Horvátországban mindenhol kötelező lesz a digitális Covid-igazolvány, ahol maszkot kell viselni, ez vonatkozik minden intézményre, magán és állami vállalatra, de az üzletekre is – írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden a nemzeti válságstábra hivatkozva.
Abban az esetben, ha romlana a járványhelyzet, ezt korábban is bevezethetik.
Andrej Plenkovic horvát kormányfő azt mondta, ahhoz is meg fogják találni a jogi keretet, hogy védettségi igazolásokhoz kössék az állami támogatásokat. Szerinte az adófizetők az elmúlt 18 hónapban 34 milliárd kunával (1604 milliárd forint) járultak hozzá a járvány okozta gazdasági károk helyreállításához. 700 ezer munkahelyet mentettek meg, likviditási hitellel támogatták a vállalkozásokat, leállították a végrehajtási eljárásokat, és számos ágazatnak nyújtottak különböző támogatásokat.
"Ösztökélni akarjuk az embereket arra, ami célszerű, észszerű és jó számukra."
A kormányfő nem érti, mire várnak azok, akik nem még nem oltatták be magukat. Horvátországban ugyanis csökkent az oltakozási hajlandóság, a lakosságnak mindössze 37,3 százaléka kapta meg valamelyik vakcina legalább első dózisát.
Az elmúlt 24 órában 96 új fertőzöttet azonosítottak, amivel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 360 ezret. A vírus okozta betegség (Covid–19) szövődményeinek következtében két új beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8220-ra emelkedett. Kórházban jelenleg 132 beteget ápolnak, közülük tízen vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 511 987-en kaptak védőoltást, közülük 1 175 528-an már a második adagot is.