Vállalkozás hvg.hu 2021. május. 21. 18:55

Késve jutott a fizetéséhez a kormánypárti Pesti TV több munkatársa

A Media1.hu-nak a csatorna programigazgatója megerősítette, hogy fizetési gondjaik támadtak, de a jelenség szerinte csak kevés munkatársat érintett.

Elmaradt a munkatársai egy részének kifizetésével a kormányközeli Pesti TV-t működtető cég – írta meg a Media1.hu. A lap úgy tudja, hogy a háttérstáb, köztük a sminkesek is hiába várták a munkájukért járó pénzt, az ugyanis nem, illetve csak részben érkezett meg határidőre.

A portál szerint nagyjából 30 embernek késett a fizetése.

Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója a Media1.hu érdeklődésére elismerte, hogy fizetési gondjaik támadtak, amit azzal igyekezett tompítani, hogy abban csak kevés munkatárs volt érintett. Arra ugyanakkor nem tért ki, hogy pontosan hány emberről van szó. Azt viszont elárulta, hogy

az érintett munkatársak pénzének felét volt kénytelen visszatartani a Pesti TV.

Huth elmondása szerint a mostani hét második felében már rendezni tudták az összegeket. Arra a kérdésre, hogy a következő hónapra mire lehet számítani, előfordulhat-e megint csúszás, a programigazgató azt mondta, nagyon reméli, hogy ez nem ismétlődik meg újra. A helyzetet egyébként a kata adónem átalakításával indokolta Huth.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.