A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt a koronavírus-járvány által legnagyobb mértékben sújtott szektorokban működő cégek megsegítésére vezette be a kormány a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül. A Bank360 elemzői arról kérdezték az MFB Pontoknak otthont adó kereskedelmi bankokat, hogy mekkora érdeklődést tapasztalnak a támogatott konstrukció iránt, és mely szektorokban működő cégek igénylik a hitelt elsősorban.
A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogram 2021. március 8-án indult. A konstrukciót azért tette elérhetővé a Magyar Fejlesztési Bank, hogy a koronavírus-járvány által legnagyobb mértékben sújtott, banki finanszírozáshoz nem, vagy nem megfelelő mértékben jutó, de alapvetően életképes cégeket támogassák vele.
A program keretein belül igényelhető hitel maximális hitelösszege 10 millió forint, de a hitelösszeg nem haladhatja meg a vállalkozás 2019-es árbevételét. Bérre, járulékokra, rezsire, működési költségekre, valamint készlet finanszírozására egyaránt felhasználható. A kamatmentes hitel futamideje legfeljebb 10 év, 3 évig pedig nem kell törleszteni a hitelt. A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön 2021. november 30-ig érhető el, és egy vállalkozás csak egyszer igényelheti.
A program igénylési feltételeit a bevezetés óta többször lazították. Az eredetileg a turizmus, vendéglátás és szabadidős szolgáltatások ágazatában működő vállalkozásoknak elérhetővé tett konstrukciót nem sokkal a bevezetése után kiterjesztették a kiskereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásokra, majd pedig azt a feltételt módosították, mely szerint az igénylő cégeknek teljes lezárt 2019-es üzleti évvel kellett rendelkezniük.
“Április közepe óta már a 2019-ben alapított cégeket sem zárják ki az igénylők közül, igaz, annak az elvárásnak továbbra is meg kell, hogy feleljenek, mely szerint csak olyan vállalkozások igényelhetik a hitelt, melyek 2019-es üzemi eredménye pozitív” – közölte a hvg.hu-val Forrás Dávid, a Bank360 tartalomfejlesztési vezetője, hozzátéve, hogy az MFB Pontoknak otthont adó kereskedelmi bankoktól származó április közepi adatok alapján a hitelprogram iránt óriási az érdeklődés.
A Budapest Banknál április közepén már 9 ügy volt folyósítási szakaszban, emellett pedig folyamatosak voltak a döntött ügyek esetében a szerződéskötések. Már közel 300 hiteligényt nyújtottak be, majdnem 2,4 milliárd forint értékben. A kérelmezők nagyjából fele a vendéglátóiparban működő vállalat, de a turisztika és a kulturális területek is jelentősek voltak az eloszlásban. A banktól ugyanakkor jelezték, hogy a jogosulti TEÁOR-kör bővítése miatt, az igénylők között már növekedésnek indult a kereskedelmi ágazat részaránya is.
A banknál magas, 92 százalékos jóváhagyási arányról számoltak be a Bank360-nak. Az elutasítás leggyakoribb oka, hogy nem a jogosultsági körnek megfelelő főtevékenységgel működik a vállalat, vagy nem volt nyereséges a 2019-es üzleti éve. Sokszor tapasztalták, hogy a kérelmező már csak az igény benyújtásakor szembesült vele, hogy nem jogosult a kölcsönre.
Az MKB Banknál közölték: a beadott igénylések jelentős része a vendéglátási szektorból származott, ám folyamatos volt már az érdeklődés azon vállalatoktól is, melyek a TEÁOR-lista márciusi bővítése óta váltak jogosulttá a hitel igénylésére. Az MKB Bank tapasztalatai szerint az ügyfelek nagyobb aránya a maximális hitelösszeget venné fel.
Az OTP Banknál elmondták, hogy több ezer társaság érdeklődött az általuk üzemeltetett MFB Pontokon a konstrukció iránt. Április közepére a banknál befogadott kérelmek összege átlépte a 9,2 milliárd forintot, a hitelkérelmek átlagos összege pedig 7,2 millió forint volt. A pénzintézetnél a vendéglátás és szálláshely szolgáltatás területén tevékenykedő vállalkozások igényelték legnagyobb arányban a konstrukciót, de jelentős számban érkeztek be kérelmek kereskedelemmel és gépjárműjavítással foglalkozó vállalkozásoktól is. Az OTP-nél öt százalékra tették az elutasításra kerülő igénylések arányát.
A Takarékbanknál április közepéig 30 esetben folyósították a hitelt, több mint 250 millió forint értékben. A szerződéskötések száma már meghaladta a százat, melyeknek összértéke megközelítette az egymilliárd forintot. 400 ügylet volt szerződéskötés előtti fázisban van, közel négymilliárd forint értékben, 800 ügylet pedig bírálat alatt állt, melyek összértéke meghaladta a hétmilliárd forintot.
A Takarékbanknál az igénylők több mint harmadának főtevékenysége az éttermi, mozgó vendéglátás volt, jelentős arányban igényeltek ugyanakkor hitelt cégek az italszolgáltatás, a szállodai szolgáltatás, a fodrászat és szépségápolás, illetve a személyszállítás területéről is. A banknál szintén magas, 96 százalékos jóváhagyási arányról számoltak be.
Az elutasítási indokok – az előfordulás gyakorisága alapján – a következőképp alakultak a Takarékbanknál:
- Nem volt megfelelő a TEÁOR,
- többségitulajdonos-váltás történt 2020.03.18. óta (e tekintetben könnyítést vezettek be április 12-től, már csak a program elindítása óta történt tulajdonosváltás nem engedélyezett),
- a megvalósulási helyszín nem volt bejegyezve a cégkivonatban,
- negatív volt az üzemi eredmény a 2019. évi gazdasági adatok alapján, valamint hogy
- nem volt megfelelő a gazdasági formakód.
* * * Támogatott hitel vállalkozások számára
A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.