Vállalkozás hvg.hu 2021. április. 20. 13:01

22 halálos áldozata van a járványnak a BKV-nál

Eddig 700 BKV-s dolgozót oltottak be soron kívül.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Több mint 2 ezer dolgozó volt, illetve van karanténban és 22 kolléga halt meg a koronavírus miatt – írja a BKV sajtóirodájára hivatkozva az Index.

Majd egy hónapja még arról számolt be a fővárosi cég, hogy 500 dolgozójuk volt karanténban, 1750-en estek át a betegségen és 9-en haltak meg a vírus okozta betegség miatt, vagyis azóta 13 ember elhunyt.

Müller Cecília országos tiszti főorvos március 24-én közölte, hogy beoltják a BKK dolgozóit is soron kívül. A BKV szerint az általános oltási terv alapján beoltott munkavállalóik mellett eddig 700 dolgozójuk kapott lehetőséget oltásra.

(Képünk illusztráció)

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.