Vállalkozás hvg.hu 2021. március. 20. 15:29

Májusra ígéri a magán oltóközpont a koronavírus elleni vakcinát

28 ezer forint lesz és még két hónapot kell várni rá – erről tájékoztatta a pácienseit a Nemzetközi Oltóközpont, amely pénzért soron kívül kínál koronavírus elleni vakciát.

Újabb vizsgálatot indított a Nemzetközi Oltóközponttal szemben a kormányhivatal fogyasztóvédelmi főosztálya – erről is tájékoztatta cég a birtokunkba jutott  levelében a pácienseit.

Ők azok, akik 5000 forintos regisztrációs díj ellenében magán alapon ígérnek oltást. A levél szerint legjobb esteben is két hónap múlva kezdhetik a vakcinázást: „Még ha ennél hamarabb el is indulnak a szállítások, akkor is elfogadhatatlan lenne etikai szempontból rizikócsoportba nem tartozó fiatalokat és középkorúakat oltani mindaddig, míg magasabb kockázati csoportba tartozók vakcinára várnak.” – írják. Hozzátéve, hogy az „általunk megcélzott vakcina engedélyeztetése  késésben van”, ezért csak végleges engedéllyel rendelkező vakcinával olthatnak.

Már az árakról is tájékoztattak, e szerint a Pfizer–BioNTech vakcina esetében a kétszeri oltás teljes költsége mintegy 28 000 forintba fog kerülni. Az Index megtudta, az ár úgy jön ki, hogy 2X10 000 forint a vakcia ára, 2X1450 a beadás költsége, 5000 forint pedig az előre befizetett  regisztráéciós díj.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.